Untitled - European Borderlands

U l r i k e A l m u t S a n d i g - K u b a
Az Ascheberg mögött az ég ráfekszik a tóra. Kakuktorma, nádszivarok és távíróoszlopok
tükröződnek benne, és persze, nehogy elfelejtsük, zárt felhőszőnyegek, alatta mélyen repülő
fecskék és minden harmadik órában a Varsóba közlekedő menetrendszerinti repülőjárat. Etetési
időben halak ezüstös háta hasítja ketté a víz felszínét, a gyerekek ilyenkor azt kiáltják: forr a víz,
forr a víz, kész a halleves! Gyertek hamar, mert kihűl!
A faluban lakó harminc család mindegyike rokona a másiknak, a balkéz tudhatja jól, mit tesz
a jobb. Ha ketten egy harmadikról beszélgetnek, először a vezetéknevét mondják, így tisztázzák
a rokonsági viszonyokat: a Schroederék, a Kretschmannék, a Seeligerék. A hegyek, a tavak és a
tájak neveinek is megvan a magyarázata: Ascheberg (Hamu-hegy), Daheime (Otthon) és Silbersee
(Ezüst-tó). A tulajdonviszonyok is tisztázottak: a szélenergiát hasznosító mezők egy hamburgi úr
tulajdonában vannak és a rókák, amelyek arra várnak, hogy egy madár valamelyik malomszárnyban
rabul essen és lepottyanjon az égből, a tilalmi időn kívül az erdészethez tartoznak. A nagypiac a
szántóföldek szélén Toom tulajdona. Az új kerülőút is valószínűleg, amely a szántóföldek mellett
vezet el, de az ölyvek a szántóföld határán biztos, hogy nem tartoznak senkihez. A tó a Közép-
Német Barnaszéntársaság ajándéka a településnek. A fiatalabb generációk szerint a tó mindig is
itt volt. Hogy ugyanazon a helyen egykor egy 390 fős falu, egy közösségi hivatal, egy futballpálya
és egy márványberakású, faoltáros templom állt, oly távoli múltba vész, mint Atlantisz mítosza.
Olykor kiderül, hogy valakinek a nagymamája az atlantiszi faluban nőtt föl, és ez a hír napokra
izgalomba hozza az embereket. Amikor télen leadják a barnaszén-utánrendelést, az idősök halkan
morognak, és nem bocsátkoznak további kérdések megválaszolásába.
A tó neve azonban többé-kevésbé mindenkié: Silbersee. A kántor özvegye nevezte így el, amikor
még apró pontyokat tenyésztettek benne, amikor még nem raktak ott fészket a fekete kányák és
sok évvel azelőtt, hogy Seeligert Atlantisz öléből kihalászták volna.
Három héttel a tizenhetedik születésnapja után titokban eljegyezte magát az egyik kubai
vendégmunkással. Azért hozatták őket, hogy a szövetkezet összes gépét korszerűsítsék.
Tizennégyen voltak, és a környező óvodák hátsó termeiben szállásolták el őket. A munkától fényes
és ínas volt a bőrük, a szemük pedig úgy csillogott, hogy senki nem sejtette, honnan is veszik
ezeket a szemeket.
Az eljegyzést az óvoda konyhájában tartották, a többi kubai mint tanú és Seeliger, aki kócos
hajjal épp délutáni pihenőjét szakította félbe, és a szeme olyan zöld volt, hogy erősebben világított,
mint az egész brigád csillogó tekintete. A jegyesét Jesúsnak hívták, és csak kilenc ujja volt, mert egy
másik bevetés alkalmával egy fejszével lehasította a mutatóujját. Ennek fejében viszont tizenegy
lábujja nőtt. A jobb lábán volt a ráadás ujj, puha és egyenletes formájú. Négy hónapon át vitt Seeliger
a kubaiaknak húslevest és sört vacsorára, miután megfogta Jesús erős kezét, és a tóhoz ment vele.
Halak még nem úsztak benne, és csak egy év telt el azóta, hogy a víz elárasztotta a környéket, még
a szalagkordont sem bontották le. A nagyobb gépek árnyékában azonban cigarettázhattak, két
nyelven énekelhettek, úszhattak, és a víz olyan tiszta volt, hogy Jesús nevetett és áradozni kezdett
a Karib-tengeri cápákról, holott a jegyese egy szavát sem értette. Éjszaka Seeliger az egyik óvodai
ágyon lábával jegyese tizenegyedik ujját simogatta, és figyelte álmatlan hánykolódását.
Eljegyzési ajándékul egy csillogó ezüst nyakláncot ajándékozott neki, apró, finom szemekből
volt felfűzve és egy kicsi kereszt lógott rajta. Mivel bőrkeményedések voltak a kezén, sokáig
küszködött a pici kapoccsal a tarkóján. De aztán derékon ragadta Seeligert, egyszer körbeforgatta,
állta zöld szemének pillantását, és tizenhárom kubai szemtanú előtt valami olyasmit mondott
neki, ha Seeliger jól értette: a végére járok a dolognak és hamarosan érted jövök. Nem tart sokáig.
Velem kell jönnöd, hogy megnézhesd a cápákat. Három héttel később Seeliger elveszítette az ezüst
nyakláncot a tóban, amely akkoriban csak egy kikotort tó volt a szeméthányó mögött.
Augusztus tizennegyedikén a kubaiak beépítették az utolsó motort is. Az egyik óvodában töltött
éjszaka után katonai teherszállító kocsin elvitték őket valahová, hogy lefolyócsöveket helyezzenek
el egy veteményeskertben. Seeliger augusztus tizenötödikén, délelőtt vette észre, hogy nincs meg a
22 Kuba