Untitled - European Borderlands

Dideregnek az emberek a távoli, púpos hegytől, amelynek csúcsát már kékellő jég fedi,
kontúrja alig válik el a horpadt égbolttól. Riadoznak a tágasságtól, amely egyenesen a városból
terjeng, zavartalanul, semmitől nem gátolva, a bizonytalanba, ahol nincsenek világos útjelzők,
ahol összezavarja az embert az irányok sokasága, noha az élet összességében nem több körbekörbe
járásnál, s ahol az ősi sötétségből állítólag, így szól a fáma, borzok kémlelnek gonoszul szűk
szemrésükön, lopakodó éjszakai lények szeme fehérje villog, bagolypupillák hasítanak...
ÉSZAK, MÁSODSZOR
Sorakoznak az épülettömb belső udvarának képei; néma csend. Az öregember, nyilván egy
részeges hajléktalan, felébredt. Ahogy feltápászkodott és sercintett egyet, az első dolga, hogy
sietősen kigombolkozva hugyozik egyet a csillagokat bámulva az égen. Hallatszott, ahogy a vizelet
sugara kiadósan csörgeti a ragasztós, szakadozott zacskókat.
A pocsolyában a hold tányérja ringatózott.
DÉL, UGYANAZ
Az utcán váltakoztak az események. A választási plakátokat, a gyászjelentéseket nemkülönben,
átragasztották bizalomgerjesztő új arcképekkel. Csak annak a kétségbeesett asszonynak meg annak
a fiatalembernek a lebillenő fejű gyerekkel a karjában, csak ennek a szerencsétlen emberpárnak
nem sikerült sehogyan sem kimozdulnia, elszakadnia a végzettől.
– Bravó! Éljen a hiperrealizmus! – szaladt ki valakinek a száján.
Noha máshonnan meg rosszalló morgolódás hallatszott.
KELET
A keletre néző ablakokból azonban kezdettől fogva egyformán nézett vissza ugyanaz a látvány:
lucfenyő, boróka, egy múlt századbeli főpap síremléke, a templom kontúrjai, melynek három
hosszú, keskeny ikerablakából az ólomüveg vitrázsán a mécsesek és gyertyák visszfénye játszott. A
kiállítás megnyitása óta ez a kép fikarcnyit sem változott. A vendégek közül ellenben mind többen
csoportosultak az állandóság eme foglalata előtt. Eleinte észrevétlenül nőtt a számuk, később már
annyian lettek, hogy tolongás támadt. Aztán a nyomakodás példátlan lökdösődéssé fajult, aki
erősebb volt, eltaszította a gyengébbet, hogy ő férkőzhessen közelebb, minél közelebb...
A Képtár sűrű sötétségében azoknál az ablakoknál végül úgy összezsúfolódott a nép, hogy az elöl
állók nekinyomódtak az üvegnek, odatapadt az arcuk, ellapult az orruk, mögöttük pedig valóságos
közelharc bontakozott ki legalább egy csücskéért a távoli, valószerűtlenül meghitt derengésnek.
KOKTÉLPARTI
Amilyen hirtelen kialudtak, most oly váratlanul kigyulladtak a fények. Mind a tizenkét ablak
egyszeriben beleveszett a mennyezet, a falak, a márványpadló világosságába. A meghívottak,
miközben kapkodva igazgatták estélyi ruhájukat, zavarodott ábrázattal húzódtak beljebb az
ablakszárnyaktól. Egy ifjú hölgy kíváncsian mustrálta a férfiszempárokat, hátha sikerül kiderítenie,
melyiknek a gazdája lehetett az, akinek meleg tenyerét abban a kavarodásban a combján érezte. A
Képtár személyzete, szinte észrevétlenül, behúzta a függönyöket.
A felszolgálók mozgása törte meg a csendet, tapintatosan italokat kínáltak körbe. Pohárcsörgés
és a kiválasztott nedűk szürcsölgetése közben megint túlzóan szívélyes mosolyokat váltottak és
történetekbe fogtak, amelyeket senkinek sincs türelme végighallgatni.
Fordította: Antal Bognár
67
G o r a n P e t r o v i ć - E g y k i á l l í t á s k é p e i