Untitled - European Borderlands

porból voltam, csupa por volt a hajam, a ruhám. Nem emlékszem, hogyan múlt el az idő. Benne
járt már a délutánban, amikor odaértem a rendőrségre. Megkérdeztem, kell-e máj. Kinevettek, azt
mondták, jókor küldött az apám, az ebédet már régen megették, már el is mosogattak.
Tudtam, mi következik. Anyám orra, szeme és szája között elszakadtak a varratok, ment széjjel
az arca, képtelen voltam összetartani. A szája azt kiabálta, „No nézd, hazajött a kisasszony!”,
„Mert így lehet rá számítani.”, a szeme azt mondta, „Én kiirtalak.”, és az orra, az orra nem mondott
semmit, csak tubákolta az égből a haragot. És apám tízszer olyan dühösnek mutatta magát, mint
anyám. Ennyire fontos volt, hogy a rendőrök kóstolót kapjanak? Hiszen apám már régen nem
tartozik közéjük. Söprögeti az udvart a bányamérnökség épülete előtt. Vagy egészen másról van
szó? És azt az egészen mást ők vajon értik-e? Apám arca szépen vöröslik, szép, hogyha vörös a
haragtól, tényleg majdnem olyan vörös, mint a cékla, és már a karomat markolja, húz maga után
a hosszú, enyhén emelkedő udvaron. Honnan tudja, hogy most ezt kell tennie? Mi diktál neki? Az
udvar agyagos földjéből minden élő ki van taposva, nincs egy fűszál se, egy kóró se, a ház elé egy
fehér gyerekkád van kitéve, benne még ott a meleg, bontott hús, véres a kád oldala. Mi írta ezt
apám idegeibe és mikor? Cibál a disznóól felé, nem én vagyok az, nem én vagyok, nem én vagyok.
És akkor most ez is egy Bábel? Szorítja a karomat, az ujjai benyomódnak a karomba, fáj. És fáj a
ház romló fala is. A törések, a szemcsék. Horzsolják a bőrömet. És fáj anyám hangja, mert anyám
szája még mindig beszél. Fájnak a szavak, csupa horzsolás vagyok. De ezt most mégis az apám
csinálja. Belőle jön a túlméretezett büntetés. Egy lavórban ott vannak a csontok, egy másikban a
maradék belsőség, a tüdő és valamennyi máj. A lavór oldalára is vér folyt ki, vér és epe. Ezt most
apám csinálja, apám keze száraz és erős. Markolja a karomat. És rákattan mögöttem a nyelv a
disznóól deszkaajtajára. Be vagyok zárva, most már örökre be leszek zárva. Lábujjhegyre állva, ha
nagyon nyújtózkodom, kilátok az őszi ég felhőire. Lassan besötétednek, várom, hogy apám értem
jöjjön és kiengedjen.
91
S c h e i n G á b o r - T i t k o s s z í n h á z