Untitled - European Borderlands

Egy kiállítás képei
ÜNNEPI MEGNYITÓ
A vendégek letörölték cipőjük talpáról a faleveleket és a holdfényt. A szélesre tárt ajtó küszöbén
kívül rekedt a derült őszi este. A sok-sok nesz. Az égi sziporkák.
Idebenn viszont, a Képtárban, a kétemeletes, késő romantikus elemeket tartalmazó neoklasszikus
épületben – amely eredetileg a községi, majd a járási elöljáróságnak adott helyet, a megszállás alatt a
Reichswehr-parancsnokság székelt benne, azután a Népbizottság, s utána hosszú ideig gazdátlanul
omladozott a tovaszálló századok történelmének szeszélyes változásai szerint, nemrégiben pedig új
rendeltetéséhez alakították – fényárban fürdött minden. Valahonnan odafentről, az új álmennyezet
szabdalta tetőtérből zúdult alá, visszasugárzott a makulátlan fehérségű falakról, ragyogásba vonta
a kifényesített márványpadlót, előtört a hat kicsiből egyetlen nagy teremmé egybenyitott terem
minden zugából. Visszfénye játszott az ünnepies mosolyokban, a vendégek szembogarában, nemes
fénnyel csillant meg a nyakláncok gyöngysorán, a fülönfüggők hajlatain, a brossok és a gyűrűk
ékkövein, a gyöngyházfényű kézelőgombokon... Ilyen fényözönben nem maradhatott rejtve semmi
sem. Sehol egy árnyék. Minden kis részlet szembeötlő: egy szemöldök szabályos íve, egy keményített
gallér, bódító illatfelhők, diszkrét nyakkendők, bájos anyajegyek, selyemkendők a szivarzsebben,
az ujjbegyek rózsaszínje, a vasalt nadrágok szigorú éle, a testhez tapadó ruhák domborulatai és a
pompás estélyik vízesései, a könnyű anyagok alatt pedig csábító idomok sejlenek, jelezve, hol halad
a finom női alsónemű egy-egy pántja, szegélye, meddig ér, hova tűnik el...
A Képtár falai csupaszon meredeztek. Ám a fokozódó moraj dacolni látszott e körülmény
szokatlanságával. A képek nélküli tárlatmegnyitó senkit sem tántorított el attól, hogy szabadjára
engedje jóleső lelkendezését, elvégre órák, napok óta ennek igézetében élt. Különösebb indok
nélkül röpködtek a szavak. Ahogy illik, könnyedén s helyesléssel találkozva. Akadt persze, aki
csak azért szövegelt, hogy leheletével megforrósíthassa hölgye fülcimpáját. Miközben a fürkésző
tekintet alásiklik a nyakon, a keblek felé, oda, ahol a dekoltázs sejteni engedi a halmok közét.
Mind pimaszabbul, s a vendégsereg gyengédebbik fele hangos, csengő kacarászással vagy szapora
szempillaverdeséssel simult hozzá gavallérjaihoz. Ha találtattak is olyanok, akiknek feltűnt, hogy
hiányoznak a képek, senki sem vette a bátorságot, hogy hangos szóval kifejezze e szokatlan helyzet
feletti álmélkodását. Senkinek sem akaródzott hangot adni tanácstalanságának. Mind egy szálig
úgy tettek, mintha a legapróbb részletekig beavatást nyertek volna a kiállítás egyediségébe, sokuk
még azt a bizalmas értesülését is megosztotta a többiekkel, hogy neki a művész még tavaly kifejtette
erre vonatkozó nézeteit a műtermében – noha a talányos alkotó kilétét valójában homály fedte.
Ez lehetett az oka, hogy senki sem figyelt fel a Képtár néhány alkalmazottjára, amint elhúzzák
az ablakok elől a függönyöket, a fehér vásznakat, amelyekkel az építész ravasz módon a töretlen
kiállítási felület látszatát keltette. Egy pillanat, és kialudtak a fények.
KATALÓGUS
Mintha a sötétség mindenestül épp itt gyülemlett volna fel. Odakinn, ezt látni lehetett az
ablakon át, minden olyan volt, mint máskor. Csak most, ebből a sötétségből nézve, az a minden
élesebben kivehető, kifejezőbb volt. Mindegyik ablak a látóhatár egy szelete.
A főhomlokzat négy ablaka a város főutcájára néz.
Szemközt velük négy a Képtár belső udvarára.
Jobb felől kettő a templomudvarra, amellyel a keleti szárny határos.
A másik két oldalsó egy lankára, amely odább, nyugat felé, lágyan aláereszkedik a folyóparthoz.
Ahogy sötétségbe borult a terem, a máz homályba veszett. Nem tündököltek többé a toalettek.
A szemvillanások is eljelentéktelenültek. A moraj elhalt, csend támadt. A tizenkét ablak tizenkét
állókép gyanánt hasított bele az őszi estbe. Sötétséggel keretezve felfénylettek a kinti képek.
Nincs más távlat, csak amire a feltáruló ablakkereteken át rányílik a szem.
65
G o r a n P e t r o v i ć - E g y k i á l l í t á s k é p e i