DOKTORI DISSZERTÁCIÓ - Or-Zse

Az elég nehezen olvasható összeírási bejegyzésből kitűnik, hogy Pariser házaspár 1813ban
Aszódról érkezett Pestre, noha eredetileg mindketten párizsi születésűek lehettek. 20,
illetve 17 éves fiúk, valamint a conscripcióban a 17 éves fiú után következő 18 éves lányuk
Aszódon, 12, illetve 8 éves leányuk pedig már Pesten született. A házban egy 24 éves cseléd
(knecht) dolgozott, aki valószínűleg hentes üzletben segédkezett.
24 éves Goldschmidt Rosalie (Rozália) a nála három évvel idősebb Dávid Goldschmidt
hentes felesége volt. Rosalie Pesten született. Goldschmidték házasságából már 3 fiúgyermek
származott. Ebben a családban három szolgáló élt: két húszéves fiatalember, akik
valószínűleg az üzletben segítettek, és egy pozsonyi születésű cselédlány. A személyzet
számából ítélve, Goldschmidték nem voltak szegények.
Volt a zsidó közösségben még egy kóser hentes, akiről csak annyit tudunk, hogy Jonasnak
hívták, de 1828-ban már nem élt. Rebeka özvegye 1828. május 25-én kérte a közösséget,
hogy vegye védelmébe („in gemeinde-schutz”) Marcus Boskowitz nevű vejét, amire a
vezetőség azt a választ fogalmazta meg, hogy miután az elhunyt sakter özvegye „élete
végéig” a közösség védelme alatt maradt, Boskowitznak saját magának kell gondoskodnia a
tartózkodási engedélyről. Ezek szerint tagjainak özvegyei a közösség oltalmában álltak
(jegyzőkönyv: 11).
Ahhoz képest, milyen sok volt a kereskedő, illetve, például, szabó a zsidók között, a hentes
szakma nem volt felkapott. A vágás joga a zsidókonyha (Garküche) bérlőit, később a
közösséget is megillette. 1822-ben a zsidó főzőkonyha (vagy vendéglő – vö. Groszman) 19
bérleti szerződését Isaak (Izsák egyik írásos formája) Breisach írta alá egy évre a helyi
(hiesig, azaz itteni) tolerált zsidók nevében. A szerződés magában foglalta a kóser hús - borjú,
bárány és szárnyas - és a kóser bor valamint kóserpálinka kimérésének (Ausschossung)
haszonbérletét.
A közösség tagjainak fizetniük kellett a meglehetősen bosszantó félkrajcár hús-pénzt is a
bérlő társaság részére, amiért a zsidók folyamatosan tiltakoztak (jegyzőkönyv: 49). Groszman
szerint, a kóser hús járuléka – az accis – még 1833-ban is a közösség egyetlen állandó
bevétele volt. 20
Patachich József, a Pest városi tanácsosa azt írta a zsidóság húsadójáról, hogy az
előljáróság „szégyenszemre megállapította, hogy miután a gazdagok nem tartják be a rituális
19
Groszmann 1934-35. 200
20
Uo. 204
154