A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

108
A szkeptikusnak, a magában és gondolataiban nem bízó tudósnak,
lehetnek egyes tanítványai, de nem lehet «iskolája.»
22. A tudósnak félszegsége, gondolkodásbeli modorossága s a
részletekbe való elmélyedés megszokottságából folyó pedantériája
minden kor társadalmának szemet szúrt. A görögök már ARISTO-
PHANESszel a tudós lelki alkatnak ezt a vonását nem győzik eléggé
gúnyolni. Az európai kultúra számára a görögök teremtették meg a
tudományt, s ennek képviselői, a tudósok, már náluk ugyanazzal
a tipikus lelki struktúrával jelentkeznek, mint ahogyan manapság,
mert az igazságnak elmélyedő kutatása természetszerűen fejleszt ki
bizonyos lelki hajlamokat és vonásokat: a kicsiny részletekhez
tapadó áhítatot, a gondolkodásnak alapos és lelkiismeretes szellemét,,
az apró tényeknek is nagy jelentőséget tulajdonító elmejárást, amelyre
nézve óhatatlan, hogy a lényegest gyakran nem tudja elválasztani
a lényegtelentől. Már a görög tudomány fejlettebb korában kikristályosodik
az egyoldalú tudós szakember alakja, amely, mint az alexandriai
iskola példája mutatja, sokszor elkülsőszerűsödve, lélek nélkül,
adott merev gondolati szkémákat alkalmazva, az erdőtől a fát
nem látva, a tudomány szellemét elmechanizálja. Az ilyen szakember
nem egész ember, hanem törtember. Elszigetelt tudása voltakép
tudatlanság egyebekben, ahol ügyetlen és alkalmatlan.
Ez a tudós-típus, amelyet korunk iróniája «szakmókusnak»-
nevez, különösen kifejlődik az újkorban, amikor a tudományok
mindjobban szétkülönülnek. A XIX. században már minden tudomány
gyors ütemben elszakszerüsödik, részletágakra bomlik, a kutatás
hihetetlen mértékben elspecializálódik s az egyetemes eszmék
viszonylag háttérbe szorulnak. Az utóbbinak látszólag ellene mond
az emberi szemhatár és világkép rendkívüli kitágulása: ez a kép
térben és időben, természetben és történetben, anyagban és szellemben
a világ mind több részét átöleli és egységbe zárja. Azonban a
szellemnek ez az óriási kitérjeszkedése is titokban a kutatásnak
mind nagyobb elrészleteződését idézi elő: a legtöbb egyes elme nem
tud a teljes ismeretrendszerrel, mint egységes és rendszeres világképpel
megbirkózni, tehát az éppen tehetségének és érdeklődési
irányának megfelelő részletbe temetkezik, mert meg van győződve
arról, hogy termékeny munkát csak így végezhet, új megismerésre
csak ezen az úton tehet szert: a nagy átfogó igazságokhoz csakis a
részletkutatás útja vezet, a szakkutatáson kívül nincsen valami
külön via regia az egységes világképhez. Ha azonban valaki mégis a