A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

147
ellenállásokat legyőzve, kötelességének megfelelően cselekedhessek;
ha nem lenne világ, azaz nem-Én, akkor Én sem lenne, még
kevésbbé cselekvő Én; a világ, mint kötelességeink megérzékített
anyaga, cselekvésünkért van. A tiszta cselekvő eticizmusnak
ez a világnézete azonban maga is a legszélsőbb teória. De FICHTE
államtanának (Staatslehre, 1813.) sincs semmi köze a valósághoz.
Szerzője maga emel óvást államelméleti fejtegetéseinek bárminő
gyakorlati magyarázata ellen. Egészen tiszta elméletet kíván szerkeszteni:
nem akarja, hogy a történeti múlt tisztelete vagy a jelen
politika hullámzása megzavarja ítéletét. Igazi tudós szerinte az,
aki csakis az eszmék világának szenteli életét; aki csendben, nyugodtan
szerkeszti meg a maga gondolati épületét, «mint ahogy a matematikus
sem gondol arra, hogy tiszta szemléletből támadó geometriai
alakzatait gyarló eszközeinkkel utánozhatjuk-e?» (Sämtl. Werke.
VII. 358.1.) De a tiszta elméleti munkát is a cselekvésnek a világra
irányuló hatásaként fogja fel, mert hittel hisz az észnek s az eszmének
(Idee) világmegváltó erejében: egyénisége telivér formában a teoretikus
ember alapvonását mutatja. Velejében elméleti, kontemplativ
ember marad, ha heves lelkének minduntalan előtörő pátoszával
leveleiben az aktiv típusú ember hangján ilyeneket ír is: «Nemcsak
gondolkodni akarok: cselekedni is akarok. Csupán csak egyetlen szenvedélyem,
egyetlen lelki szükségletem, egyetlen öntudatos érzésem
van: hogy magamon kívül hassak . . .» «Cselekedni, cselekedni, ez
a fontos; mit használ a puszta tudás?» (Sämtl. Werke. 1845-46.
VII. köt. 79.) Ezt az a férfiú mondja, aki a gondolkodásnak bámulatos
spekulativ erejével az egész világot a tiszta Énből származtatja. És
mégis joggal: a Reden an die deutsche Nation útján gondolatainak
benső hevületével és perzselő erejével, egyben tántoríthatatlan bátorságával
fölrázza nemzetét a világhódítóval szemben. Tiszta teóriáját,
ha kellett, valóban cselekvéssé tudta formálni.
Hogyan jellemzi ez a vérbeli tudós a homo theoreticus hivatását
s az ettől megkívánt eszményi és valóságos lelki jegyeket? (Einige
Vorlesungen über die Bestimmung des Gelehrten. Jena, 1794. Über
das Wesen des Gslehrten. Berlin, 1806.) A tudós hivatását az ember
általános rendeltetéséből vezeti le. Ez nem egyéb, mint az emberben
rejlő erők lehető kifejlesztése. Az emberiségben a tudás ösztöne,
a megismerés vágya is lakozik. Ennek sajátszerű kibontakoztatása
a tudósoknak, mint a társadalom egyik hivatásrendjének feladata,
amelynek teljesítésével a többi rendet is segíti. A tudós rend
(Gelehrtenstand) kutatja az ész elveit, de egyben azt is, hogy a társa-