A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

167
tudatnak metodikai termékenységét, amikor SOKRATES a tudatlan
rabszolgával lépésről-lépésre a porba rajzolt ábrához fűződő kérdések
nyomán levezetteti Pythagoras tételét. Részletproblémáról részletproblémára
megy át, úgyhogy szinte kézzelfoghatóvá teszi a problématudat
szakaszainak módszeres egymásutánját. A tudatlannak megmutatja,
hogy miben tudatlan s fokozatos gondolkodási munkával
rávezeti a tudásra.
A gondolkodás történetének másik nagy fordulópontja a renaissance
utáni kor, amikor a tudomány és módszerei erjedésbe jönnek:
a kor szelleme DESCARTEsban erősen tudatossá teszi KOPERNIKUS,
GALILEI és KEPLER új természettudományának megismerési módjait.
Már Discours de la méthode-ja nem egyéb, mint önmaga lelki fejlődésrajzának
keretében problématudata erjedésének és kialakulásának
története. Magát a problématudatot is problémává emeli a Regulae
ad directionem ingenii c. munkájában (Oeuvres de Descartes, publ.
par Ch. Adam et P. Pannery. Paris. 1908. X. köt.). Noha itt voltakép
a tudományos gondolkodás számára normatív eljárásmódokat,
«regulákat» óhajt adni, mégis ebben a műben igen sok a problémalátásnak,
feldolgozásnak és megoldásnak lelki tényeire vonatkozó
elemzés is. Meg van győződve arról, hogy «a tudomány haladása érdekében
szükséges, hogy mindent, az egyest is, amely célunkhoz tartozik,
a gondolkodásnak folytonos és sehol meg nem szakított mozgásával
átkutassuk» (Ad scientiae complementum oportet omnia et
singula, quae ad institutum nostrum pertinent, continue» et nullibi
interrupto cogitationis motu perlustrare. Reg. VII. 387. 1.). DESCARTES
már jól látja, hogy a problématudatból folyó megismerés nem ide-odakapkodás,
tervszerűtlen tapogatódzás az éppen véletlenül adott téma
körül, hanem tárgyi szelekció, olyan lelki tevékenység, mely az adottat
csak bizonyos módon, t. i. a problémára való tekintettel vonja be a
megismerés aktusába, azaz céltudatos munka, a megismerésnek célszerű
funkcionális rendje. A problématudat mintegy őrködik azon,
hogy csakis azokat a tartalmakat emelje bele a megismerés látóhatárába,
amelyek a célt, a megoldást szolgálják. A kutatás nem
egyéb, mint éppen a maga problémájáról tudatos megismerés, vagyis a
keresés céltudatos eljárása, a tárgyat egymásután megvilágító megismerés
igazi munkája. «A halandókat – mondja DESCARTES –
olyan vak kíváncsiság tölti el, hogy gyakran szellemüket ismeretlen
utakon kalandoztatják a sikerre való minden megokolt remény nélkül,
csupán azért, hogy próbákat tegyenek arra, vajjon jelen van-e valami
ott, ahol keresgélnek. Éppen úgy járnak el, mint az, aki valamely