A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

129
a vallás eszményi tartalma nem jön lelkében ellentétbe: a kutató
úgy érzi, hogy mindkettő, a tudomány és a vallás, a maga módján
az igazság megismerésére törekszik. Minél mélyebben vizsgálódik,
annál jobban meg van győződve arról, hogy a világ a gyarló emberi
elme számára kimeríthetetlen, telve van az észnek hozzá nem férhető
irracionális erőkkel. Ezekre nézve, ahol tudományos megismerése
megállni kénytelen, a vallásos hit igazítja útba. Ezt a vallásos típust
képviseli a hitükhöz hű tudósok egész sora: DESCARTES, NEWTON,
LINNÉ, CUVIER, CAUCHY, VOLTA, AMPERE, PASTEUR stb. Némelyik
közülök a telológiába, régebben főkép a Szentírás magyarázatába
mélyed. Így a XVII. században HOOKE, a nagy fizikus, a bábeli
toronyról ír értekezést, WHISTON Szent János látomásait magyarázza,
LEIBNIZ nem átall Bileám szamaráról szentírási magyarázatot
adni, NEWTON nagy elmélyedéssel Dániel próféta és az Apocalypsis
jövendöléseit értelmezi. Meggyőződésük, hogy vallásuk a
maga lényege szerint tudományos kutatásukat nem akadályozza
s a szaktudományi kérdéseknek, mint ilyeneknek megoldására nem
is tart igényt; viszont az ő kutatásuknak sem lehet sajátszerű célja
a vallásos hit tanításainak indokolatlan megrendítése és cáfolása,
mert hisz a szakkutatások úgy sem adnak végső magyarázatot a
világ mivoltáról, a vallás viszont a dolgok természetfölötti rendjére
vonatkozik, amely nem esik a tapasztalás alá. A tudós szakkutatása
és a vallás között az összeütközés rendszerint nem a szigorúan
megállapított tényekre, hanem a nagy átfogó hipotézisekre
vonatkozóan támad, amelyeknek következményei a vallásnak a természetfölötti
rendre nézve megállapított tanításait érintik. Például
a fajkeletkezési hipotézis, amely az embert a természetes kiválogat
ódás során az állatokból származtatja, a vallás szemében az
emberi lélek halhatatlanságát, erkölcsi jellegét, Istenhez való viszonyát
stb. veszélyezteti.
Számos vallásos érzületű kutató, hogy hagyományos hitét megőrizze,
gyakran úgy menekül az összeütközés elől, hogy a puszta
észen kívül az érzelemnek is elismeri megismerő jogát: ahol valami
irracionális-jellegű, azt szívünkkel ismerjük meg. így gondolkodik
éppen a legracionálisabb tudománynak, a matematikának, nagy képviselője:
PASCAL. «AZ igazságot – írja – nemcsak eszünkkel ismerjük
meg, hanem a szívünkkel is. Az utóbbival ismerjük meg az alapelveket
és az okoskodás, amelynek ezekhez semmi köze, hiába akarja őket
legyőzni. Az elveket megérezzük, a tételekhez következtetéssel
jutunk és mindez – bár különböző utakon – mégis teljes bizonyos-