A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

227
Semmi esetre sem reproduktív úton a tartalmak régebbi asszociációi
nyomán. Itt a kutató gondolkodási aktusokat végez, melyeket logikai
alapok (rációk) vagy oksági viszonyok talajába mélyeszt, amikor
kérdezi önmagától: miért helytelen ez a próbaterv? miért és hogyan
kell módosítanom? Továbbelemzi a helyzetet, az ellenmondást vagy
logikai összeférhet őségét: a feladathoz, mint célhoz hozzáméri a
megoldástervet mint eszközt.
Minden megoldási kísérlet az adott helyzet valamiféle módosításában,
tényezőinek változtatásában és új kombinációjában áll. Azonban
a gondolkodó nemcsak így a tárgyat módosítgatja feltételeiben,
amikor próbálgat és keres, hanem a helyzetnek egész lelki struktúráját,
a keresés szempontjainak lelki ráhangoltságát is. A problématudatnak
ezeket a látószög-változtatásait WERTHEIMER «átcsoportosításnak»,
DUNCKER «átstrukturálásnak» nevezi. Ilyen a helyzet «hangsúlyreliefjének»
változása: azt, ami a helyzet mozzanatai közül a háttérben
húzódott meg, a figyelem sugarai hirtelen előtérbe emelik,
fődologgá léptetik elő és megfordítva: az, amire az éideklődés eddig
mindig ráirányult, a tudat mezejének hátterébe kerül, elhomályosodik.
Ennek következtében a tárgy egyes mozzanatainak hangsúlya
és jelentősége is megváltozik a megoldás szempontjából: az eddig
hangsúlyos mozzanat most akadályszámba megy, viszont az eddig
elhanyagolt tulajdonság a gondolkodást továbbvívő tényezővé emelkedik.
Hirtelen új függésviszonyok világosodnak meg az általános
és a különös, az egész és a részei között: amilyen mozzanatok eddig
egymástól elválasztva jelentkeztek, mint különnemű egészek részei,
most egy új egészbe zárulnak. A probléma anyagának ez a lelki átszervezése
(«átstrukturálása»), amint DUNCKER kísérleteiből kitűnik,
a megoldásnál nagy szerepet játszik. A tudományos gondolkodásnak
tipikus problémamegoldó élményei: a hirtelen megértés, az újnak,
a kulcsgondolatnak megpillantása, a heuréka öröme azon fordul meg,
hogy a gondolkodás anyagában hirtelen átszerveződés megy végbe,
amelynek eredménye a probléma megoldásának fölvillanása. A megoldás
tehát régebbi ismereteink újjászervezéséből, új szempontok szerint
való átcsoportosításából cikázik elő, míg a megoldás előtti állapot ismereteink
szervezetlen, ellenmondó, dezorganizált zűrzavara. Amint a
rejtvényképeken a keresett alak a háttér különböző részeiből keresgélés
közben hirtelen bukkan elénk, mint értelmes kép, akként toppan
elménkbe ismereteink átszervezése pillanatában, mintegy az új nézőpont
varázslatára, a fölszabadító tartalom: «a problémamegoldás nem
egyéb, mint jelentés-kiugrás.»