A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

127
hogy a németek tudományos törekvéseit úgy mutassák be, mint
a nemzeti életnek s ezzel a nemzeti történetnek egyik igen jelentős
szerves ágazatát. (Entwurf zu einer Geschichte der Wissenschaft in
Deutschland. 1859. Sämtl. Werke. 53/54. köt. 680.)
A tudomány is a nemzeti kultúrának egyik eleven ága, a nemzeti
kultúra sorsa pedig a nemzeti politika sorsa: együtt születnek s
együtt halnak, együtt nőnek és együtt hanyatlanak. A nemzet politikai-hatalmi
történetével többnyire párhuzamosan játszódik le a
nemzet kultúrájának s tudományosságának története: karöltve emelkednek
és buknak. A valóságban nincsen – és sohasem is volt -
a nemzeti élettől független tudomány, de ugyanígy a tudománytól
független nemzeti élet sem. A tudós kutató munkája önkénytelenül
a nemzeti élet talajában gyökerezik.
A tudós kutató nemzetének fia, akinek gondolkodásmódját a
nemzet sajátszerű, a többiétől árnyalatokban elütő elmejárása és
hagyománya meghatározza. Így a tudománynak is bizonyos fokig
a gondolkodásmód szempontjából nemzeti karaktere van. Kérdés,
vajjon a kutatásnak nemzeti lelki sajátságoktól meghatározott jellege
tudatosan és tervszerűen fokozható-e, mint ahogy korunk izzó nacionalizmusa
ezt némely oiszágban követeli? A nemzeti észjárás sajátszerű
és jellegzetes tényezői tudattalanul és halkan dolgoznak a
kutató gondolkodásában: szándékosan és mesterségesen nem termelhetők
ki. Iyehet-e célzatosan és tervszerűen angol kémiát, német
fizikát, francia matematikát, amerikai pszichológiát szerkeszteni úgy,
hogy azért egyetemes logikai érvényük legyen? Úgy vagyunk a tudománnyal
is, mint a művészettel: az igazság meglátásának ihletében
éppen úgy benne rejlik a nemzeti karakter, mint a szépségnek alkotásra
indító inspirációjában, anélkül, hogy az ihlet alanya észrevenné:
a nemzeti jelleg születésétől és neveltetésétől kezdve személyiségének
alkotó eleme külön tudatosság nélkül. Vajjon PHEIDIAS céltudatosan
akart-e görög, MICHELANGELO olasz, REMBRANDT holland művészetet
teremteni? PLATON, a leggörögebb görög, DANTE a legolaszabb olasz,
SHAKESPEARE a legangolabb angol, DOSZTOJEVSZKIJ és TOLSZTOJ a
legoroszabb orosz, GOETHE és WAGNER a legnémetebb német,
ARANY JÁNOS a legmagyarabb magyar, ha mindjárt egyik-másik
közülök elméletileg világpolgárnak érzi is magát. Melyikük «akart»
külön nemzeti jelleget szándékosan magára ölteni s észjárását vele
színezni? Mindegyikük nemzete gyermekének született s adott lelki
alkatának hüvelyéből ki nem bújhatott. Vajjon nem tör-e föl magától
a sajátszerű nemzeti jellem és stilus minden igazi művészi alkotás-