A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

87
dölyfe és harcias modora még mesterét, SAINT SIMON-t sem kíméli,
akinek pedig nagy hálával tartozik. Eletében fokozatosan elszigetelődik.
A fiatal filológus-tudós NIETZSCHE annyira szereti a magányban
való elmélyedést, hogy PETŐFIvel, akinek számos versét megzenésíti,
szeretné «itthagyni a fényes világot» s «rengetegbe menni.» Kiábrándul
szaktudományából, a klasszikus filológusokat támadja,
majd általában a tudomány képviselőit, kiábrándul SCHOPENHAUERből,
megveti az addig tőle bálványozott WAGNERt, barátaival szakít,
Sils-Maria magányos rengetegében a szellem remetéjeként él, mint az
emberiségnek nagyszerű jövő életét, az emberfölötti ember kifajzását
hirdető optimista próféta. írásaiban mint legszélsőbb elméleti individualista
Zarathustra módjára dicsőíti a magányt. Mikor többen
meglátogatják, levelében rögtön panaszkodik, hogy ha nem tudja
biztosítani gondolatai szabad kiélésére magánosságát, elhagyja
Európát. S a lelki egyedülvalóság súlya mégis majdnem agyonnyomja.
«Bár tudnám – írja 1886 augusztus 5-én egyik barátjának –
előtted a magánosság érzelmének fogalmát föltárni! Nincsen senkim,
az élők között éppoly kevéssé, amint a holtak között, akivel
magamat rokonnak érezném. Ez leírhatatlanul irtózatos! És csakis
ennek az érzelemnek elviselésében szerzett gyakorlatom s a gyermekkoromtól
való fokozatos fejlődés teszi számomra érthetővé, hogy
még nem mentem rajta tönkre.» És az életörömet hirdető, de magányában
lelkileg összeroskadt próféta saját temetésére requiemet
komponál.
A tudós magányszeretetnek egyik lelki forrása a pártokon felülállás,
a függetlenségi és önállósági érzés, amelyet a társas érintkezéstől,
az életbe való aktív belenyúlástól, az egyedülvalóságból való kilépéstől
veszélyeztetve érez. ERASMUSt már határozatlanságról és gyávaságról
vádolják, hogy nem fogja pártját sem a reformációnak, sem
a katolicizmusnak. Ezt írja: «Mindig egyedül akartam maradni,
mert semmit nem gyűlölök jobban, mint a felesküdt pártoskodást.»
Még saját párthíveket sem akar, akik magukat az ő stílusának utánzása
alapján «erasmistáknak» hívják. Hideg, megfontoló, mérlegelő,
okoskodó ész: a misztika iránt semmi érzéke sincs, az érzelem nem
váj mélyen lelkébe. Lefordítja az Újszövetséget, de az Apokalypsist
kihagyja. A rideg, racionalista, zordon fönségében magára maradó
tudós lelki alkatával szemben a merőben művészlelkű, heves érzelmi
életet élő DÜRER ALBERT így kiált fel naplójában: «Ó rotterdami
Erasmus! hol maradsz? Halljad, Krisztus lovagja, lépj a porondra
Krisztus urunk mellett, oltalmazd az igazságot, nyerd el a mártírok