A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

302
felel. Amíg az önállóan gondolkodó ember megfontolás és ítélet útján
jut a logikailag helyes válaszra, addig a könnyű felidézésű embernek
emlékezete tárházából egyszerre számos lehető válasz áll rendelkezésére,
amelyek közül egy aztán előtérbe lép, aktualizálódik s szóba
öltözködik – lényegében az asszociációs gépezet alapján. így az a
látszat támad, hogy esetleg a gondolkodás embere az emlékezet
emberével szemben kevésbbé értelmes, mivel a puszta fölidézés
alapján készült felelet gyorsabban jő létre, mint az, amely megfontoláson
alapul. Noha ilyen esetekben az emlékezet és a gondolkodás
munkája látszólag az egyértékűségben vetekszik, valójában azonban
merőben különbözik. Ha ugyanis a felelet puszta fölidézés útján jő
létre, akkor a felelőben hiányzik a logikus és gyois megokolás, ez azonban
rögtön rendelkezésére áll annak, aki saját önálló ítélete alapján
felelt. A pusztán reprodukáló ember azonban sokszor nincsen tudatában
a maga önállótlanságának: azokat a nézeteket és értékeléseket,
amelyeket csak olvasott vagy hallott, egész jóhiszeműen olyan eredeti
szellemi vagyonának tekinti, amelyet maga szerzett. Ha azonben
nézetének megokolására szólítjuk fel, válaszából azonnal kitűnik,
hogy látszólagos ítélőképessége csak emlékezetén alapul, csupán
mások véleményét idézte, ha esetleg nem volt is ennek tudatában.
A tudományos életben is gyakori az olyan egyén, aki viszonylag csekély
értelmi képességű, de kis intelligenciáját jó emlékezetével pótolja.
Finoman gúnyolja ki PASCAL azokat, akik büszkék gondolataikra,
noha ezek nem az ő elméjük önálló és eredeti termékei. «Némely tudós,
amikor a művéről beszél, így szokott szólni: ,Az én könyvem, az én
magyarázatom, az én történetem, stb. Megérzik rajta a nyárspolgár,
akinek saját háza van és mindig a ,nálam, saját házamban’ van a
szájában. Jobb lenne, ha ezt mondaná: ,A mi könyvünk, a mi magyarázatunk,
a mi történetünk, stb.’ tekintve azt, hogy rendszerint
több ebben a másé, mint a magáé.» (PASCAL: Gondolatok. Nagy J.
ford. 1912. 30. 1.)
7. Már az eddigiekből is kitűnik, hogy az emlékezet és az önálló
gondolkodás viszonya szempontjából az embereknek kétféle tipusa
van: a befogadó (receptív, reproduktiv, utánzó) és a teremtő (produktiv,
kutató) gondolkodó-tipus. Az előbbi, ha a tudomány terén munkálkodik,
az ismereteket csak gyűjti és megőrzi: homo eruditus; az
utóbbi új problémákat lát és old meg: investigator.
A befogadó elme mindig csak azokkal a benyomásokkal és gondolatokkal
dolgozik, amelyeket másoktól kívülről kap. Ezek a benyo-