A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

285
«Nekem az a bajom, hogy csak erőszakkal tudom ugyanazt a tárgyat
újra kézbe venni. Végül is oly rettenetes unottság fog el iránta, hogy
lehetetlen még egyszer visszatérnem hozzá s ez akadályoz éppen a
rezgő húrokkal való foglalkozásban is.»
6. Melyek a tudományos elemző figyelemnek, vagyis a megfigyelésnek
a problématudatot, amelyben a figyelem akarati jellege legjobban
kidomborodik, leginkább szolgáló tulajdonságai? Az igazi
megfigyelő először is elfogulatlanul úgy iparkodik nézni a jelenséget,
amilyen. Noha személyes lelki alkatát óhatatlanul beleviszi megfigyeléseibe,
azért még sincsenek eleve megcsontosodott szempontjai és
balítéletei,· amelyek alapján eltorzítaná, sőt meghamisítaná a megfigyelt
tárgyat: rugalmasan alkalmazkodik a jelenség természetéhez-, a
tényekben nem találja meg mindjárt előre megalkotott föltevésének
megerősítését, hanem kritikailag veszi őket szemügyre. Elméleti felfogása
széles teret enged neki, hogy más szempontokból is szemlélje a
tüneményt: megfigyelése nem apriori elméletének funkciója. Természetesen
szüksége van elméletre, mert hisz a megfigyelésben és a
kísérletben bizonyos kérdésekre keres választ, amelyeket meglévő
fogalomkészlete, elméleti szempontjai alapján intéz a tüneményhez.
A merőben nyers, minden előleges szemponttól mentes, fotográfiaszerű
tény csak laikus mítosz: alles Faktische ist schon Theorie –
mondja GOETHE. A tények magukban némák s olyan nyelven szólalnak
meg és válaszolnak a kérdésekre, amilyen nyelven megszólítjuk
őket. A föltevés vagy elmélet ilyen nyelvének benne kell lennie a
kutató elméjében: de ennek nem szabad magát a megfigyelés anyagát
eleve elferdítenie. Ha a föltevés, amelynek alapján kérdezi a tényeket,
helyes, akkor segíti a kutatót a jelenség lényeges és addig észre
nem vett vonásainak és összefüggéseinek fölfedezésében. Ha a föltevéssel
a tények nyilván szembeszegezkednek, akkor a kutató más
föltevést szerkeszt. Gyakran azért fedez föl szinte szűzies elmével a
laikus új jelenségeket vagy új összefüggéseket, mert elméje nincs
gátolva a szilárd balítéletektől, a megmerevedett kategóriáktól és a
szokványos gyakorlattól. PASTEUR kémikus volt s mennyire friss
szemmel nyúlt bele problématudata a patológiába. Új és termékeny
eszméi az orvosok megszokott felfogásában először a legnagyobb
ellenállásra találtak. Sőt a nagy LIEBIGnek sem fért a fejébe, hogy
bizonyos erjedésfolyamatokban élőlényeknek, mikrobáknak, van szerepük,
mert ez az általános kémia mechanisztikus felfogásával ellenkezett.