A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

207
S ez volt a forrás, amelyből 1900 táján hárman is egymástól függetlenül
sugalmat kaptak MENDEL vizsgálatainak ismétlésére: DE
VRIES, CORRENS és TSCHERMAK. Mindhárman a keresztezéssel kísérleteztek
s fölfedezték ugyanazt, amit már négy évtizeddel azelőtt az
ágostonrendi barát. Elismerték ennek elsőségét s a törvényt róla
nevezték el. Igaza lett MENDEL szavának, amellyel tudományos
tragédiáját, de egyben fölfedezésének igazságába vetett hitét is kifejezte:
«Kijön még az én napom!» Ez azonban nemcsak az új
problémákat megfoganó és megoldó tudósnak, hanem az eszményekért
küzdő minden embernek sorsa.
Az akadémiákon és az egyetemeken, a tudományos folyóiratok
szerkesztőségeiben s a tudományos munka egyéb gócpontjain gyakran
nem az élő problémák iránt fogékony tudósok, hanem a tudománynak
inkább adminisztratív hajlamú közegei ülnek, akik a respublica
literarum-ban sem ismerik el a szellemi demokráciának, helyesebben:
szofokráciának jogait, hanem itt is címek és rangok szerint
hierarchikusan rendezett társadalmi értéklétra szerint ítélik meg a
szellemi alkotások becsét. A nagy új zseniális probléma fölvetéseket
és felfedezéseket is a tekintély elvének alapján értékelik: tudásukat
a céhbeli szakember gőgjével érzékenyen megsértettnek érzik, ha egy
kívülről betolakodó ismeretlen az ő szellemi birtokállományukon
kiegészíteni vagy javítani valót találni bátorkodik. Az újjal szemben
érzett finom ressenti ment-juk gyakran már kielégül akkor, ha a csendes
ellenállásnak, a megvető figyelembe nem vevésnek ártatlanabb
formáit alkalmazzák. De ez is elég ahhoz, hogy sok érzékeny lángelme
tragikus sorsának, esetleg egyéni megsemmisülésének okává
legyen. A korlátolt eszű, irigy és féltékeny emberek szervezetlenül
is hatalmas világszövetséget alkotnak, amelyet láthatatlan közös
alapszabályzat irányít. Ennek egyik szakasza a náluk nagyobb
tehetségek elnyomására hallgatólagos közreműködést követel tagjaitól,
bármely fajúak és nyelvűek is. Ezeknek a nagy ember kis hibáival
is alkalmat ad arra, hogy megbüntessék nagyságáért: ez gyakran
a nagyság földi tragikuma.
16. Gyakran egy-egy tudomány a fejlődésnek olyan szakaszába
lép, hogy a kérdések implikációja több elmében egyszerre cikáztatja
fel s fogantatja meg ugyanazt a problémát, egy időben okoz a lelkekben
felfedezést kiváltó «lelki rövidzárlatot». Ilyenkor a problémák
már termékenyen megértek s szinte szükségessé teszik megoldásukat:
ugyanabban az időben ugyanazt a gondolatot több egyén fedezi fel.