A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

215
ben hullottak le a Földön és az Égen egyaránt. Ez aligha véletlen,
hanem a szellemi érlelődés homogén problémalátásának természetes
következménye. Abban sem láthatunk vakesetet, hogy a XVII. század
második felének problématudatát egy időben a nem érzékelhető
kicsiny ingerli, úgy ahogy a XVI. századét a végtelenbe szélesedő
világ KOPERNIKUSnak s a Föld nagysága az utazóknak elméjében.
NEWTONt és LEIBNIZet a végtelen kicsinnyel való számítás problémája
vonzza; ugyanebben az időben BOYLE, a Royal Society egyik alapítója,
a különféle anyagoknak egymással szemben való viselkedését
tanulmányozva, a GASSENDItől fölelevenített antik atomelméletet,
mint a legkisebb anyagrészek tanát, a kémiai átalakulások magyarázatára
alkalmazza s alapját veti meg a kémiai analízisnek és atomelméletnek.
De ugyancsak ebben az időben izgatják és gyönyörködtetik
LEEUWENHOEK elméjét az élő világnak legkisebb egységei és
addig láthatatlan folyamatai: a tőle köszörült lencséjű mikroszkóppal
felfedezi az álló víz ázalék-állatkáit, a vérsejteket, a hímcsírasejteket,
az izmok harántcsíkolatát, a levéltetvek ivartalan szaporodását.
Egy korszak problématudatának a legkülönfélébb területeken
való egyneműségét fényesen igazolja a XVIII. század felvilágosodása.
A problémalátás a matematika legfőbb tudományos modellje nyomán
minden téren racionalista: mindent elemekre kell szétszedni s ezekből
ismét mechanikus módon összetenni; így megismerhetjük nemcsak
a természetnek, hanem a szellemnek szerkezetét is. HUME és a
többi angol lélekbúvár – s ez NEWTON után érthető – a tehetetlenség
törvényét «fedezik fel» az emlékezet megtartó erejében s a gravitáció
törvényét a képzetek asszociációjában. De ugyanez a természettudományi
problémalátás kezd uralkodni a társadalmi-gazdasági
jelenségek magyarázatában is. A gravitáció törvénye az égbolt csillagait
csodálatosan összhangzó egyensúlyban tartja. S mi tartja össze
az emberi társadalmat? Ezt is a «természetes rendnek» ilyen törvényszerű
harmóniája, közgazdasági téren az «érdekek harmóniája». A gazdasági
rendet is szigorú természeti törvényszerűség határozza meg,
melynek eleve determinált oksági fonalát az emberi szellem, ennek
akarati tényezője sohasem tudja átmetszeni. Minden kérdés a törvényszerűség
problémájára redukálódik. Ez a problémalátás a történettudományból
is ki akar iktatni minden esetlegest: a történelem,
amennyiben tudomány, csak az emberi múlt általános törvényszerűségeinek
megállapítását tűzheti ki céljául. De ugyancsak a mindent,
a tiszta ész nevezőjére visszavezető problémaszemlélet uralkodik a
helyes vallás, erkölcs és jog megszerkesztésében is: az az igazi vallás,