A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

110
szükséges szerepet játszik mindazokban az élethivatásokban is, amelyekben
a dolgok egyetemes és sokoldalú nézése nélkülözhetetlen,
mint az államférfinál, művésznél, vezető katonánál.
A tudósnak szakbeli egyoldalúsága s ebből rendszerint jogtalanul
folyó önhittsége, amely a laikus józan ész minden véleményét
céhszerűen megveti, sokszor szembeszökő korlátoltsággá torzul s a
társadalom gúnyjának jogos tárgya. «Talpraesett nagyvilági emberekkel
s üzletemberekkel – mondja a lelki típusokba mélyen belelátó·
GOETHE – sokkal szívesebben beszélek tudományos dolgokról, mint
magukkal a tudósokkal, mert szellemük szabadabb, rugalmasabb és
mert a beszélőre figyelnek. A tudósok ellenben rendszerint semmit
sem hallanak meg, mint azt, amit tanultak és tanítottak s amiben
a hozzájuk hasonlókkal megegyeznek. A tárgy helyébe egy szó lép:
credo.» (Campagne in Frankreich. 1792. Aug. 30.)
23. Az a tudós lelki alkat, amely elszakszerűsödik, kétségtelenül
hatalmas eredményekre mutathat rá: a tudás anyagának hajdan
nem is sejtett kiterjesztésére, sok felfedezésre és feltalálásra, a tudományos
kutatást megkönnyítő kifinomult módszerekre. A tudomány
a szakemberek rengeteg aprómunkája nélkül a mostani fokra sohasem
fejlődött volna. Értelmetlenség lenne tehát a tudomány elrészleteződési
törekvésével s ennek hangyaszorgalmú képviselőivel, a szaktudósokkal,
szembeszállni vagy lelki típusukat, mint a társadalom
gyakran teszi, egyenest lebecsülni. Nem hunyhatunk azonban szemet
káros és hiányos oldala előtt. A merő szakszerűség arra hajlamosítja
a szakbúvárt, hogy csak anyagot gyűjtsön, egyes tényeket állapítson
meg, amelyeket nem szervez bele a tudomány élő organizmusába,
látóhatárát csak egyes részletkérdésekre korlátozza s a nagy összefüggésekbe
való bepillantást elhanyagolja, a munkamegosztást kínos
gonddal eltúlozza, csak közvetlen célokat tartson szeme előtt, de nem
egyetemesebb és magasabb célokat, amelyeknek ingerlő ereje az
aprómunka szokásos kátyúiból kizavarhatná.
A merőben szakember mindig csak elemez, de sohasem emelkedik
a gondolatok felsőbbrendű összefogásáig. Pedig az analízis mellett
a szintézisre is szükség van. Az átfogó összefüggésekre irányuló
szintetikus törekvésnek, a tudomány széteső el részleteződése, közepett,
korunk tudósának lelkébe be kell épülnie. Elemző aprómunka
és szintetikus egybelátás logikailag kiegészítik egymást, de pszicholó
giai szempontból sincsenek ellentétben: aki a részleteket lényegük
szerint látja, önkéntelenül az egészet is akarja látni. Ez persze