A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

VII.
PROBLÉMATUDAT ÉS AKARAT.
1. A feladat tudata és az akarat. 277. 1. – 2. Az ösztön szerepe a problématudatban.
278. 1. – 3. Az akarat ereje a tudományos kutatásban. 279.1. –
4. A problématudat figyelmi reliefje. 281. 1. – 5. A figyelmi koncentráció a
tudományos kutatásban. 283.1. – 6. A tudományos megfigyelés lelki vonásai.
285. 1. – 7. A figyelem és mozgás viszonya a tudományos kutatóban. 287.1. –
8. A tudós figyelmi tipológiája. 288. 1.
1. Gondolkodás, érzelem és akarat a lelki életben válhatatlan
egység, csakhogy a három mozzanat közül hol az egyik, hol a másik
lép jobban előtérbe. A problématudatban a feladat, a gondolati cél
van előtérben, mégis a gondolkodó munka nem indul meg, ha hiányzik
mögüle az akaratnak a probléma megoldására feszülő ereje és
tevékenysége. A gondolkodásnak és az akarásnak a feladat tudatán
keresztül való egybefonódasa a problématudatnak és a teremtő
szellemi munkának egyik legfőbb jellemző jegye, amely az embert
fölébe emeli a puszta «természetnek» s tőle függetleníti. A gondolkodás
munkája önkéntes beállításra, koncentrációra, a figyelem szabad
átállítására, szóval értelmi működésünk fölötti uralkodásra
való képességet, akaratot követel. Az, akiben nincs meg a képesség
arra, hogy szükség szerint a jelzett szellemi aktusokat végrehajtsa,
igazi tudományos kutató hivatásra nem alkalmas: hiányzik belőle
a problématudattal együttjáró akarati meghatározás, a szellemi operációknak
a feladatra való szándékos irányítása, az újra meg újra
megindított kezdeményezés és gondolkozási próbálkozás lendülete
és szívós kitartása. A tehetséges, a problémák meglátására alkalmas
elméjű, de gyenge akaratú embert mindig az a veszedelem fenyegeti,
hogy dilettánssá vagy bohémmé laposodik, úgy, ahogy a tehetségtelen,
de erős akaratú egyénnek az a tipikus sorsa, hogy a szellem
világában szürke, kicsinyes és aprólékoskodó bürokratává törpül.
Az igazi kutató szellemi munkájában értelem és akarat kellő egyensúly-