A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

67
nem tudják mások is ugyanezt csinálni. A nagy tehetséggel egybe
van mindig kötve a rendkívül finom érzékenység saját műveik hibája
iránt. Ezért Pheidias nagylelkű szerénységében így szól a kiváló
kovácshoz: ’Segítséged nélkül mindezt nem tudtam volna megalkotni.
A tisztelet és dicsőség téged illet’. A kovács erre így felelt:
,Ezt pedig én a vésőmmel nem tudtam volna így megalkotni, ellenben
te vésőim nélkül is legalább agyagból csodálatos szobrokat
gyúrtál volna. Ezért el kell hárítanom a tiszteletet és a dicsőséget,
ha becsületes ember akarok maradni.’ Pheidias meghal. De itt
maradnak e földön tanítványai: Praxiteles, Paionios és mások. Mind a
kovács vésőit használják, a világ megtelik műveikkel és dicsőségükkel.
Elhatározzák, hogy a boldogult mester emlékét megtisztelik egy
koszorúval, amelyet annak kell kapnia, aki legtöbbet tett a szobrászat
művészetében. A szeretett mester a kovácsot gyakran magasztalta
mint nagy sikereinek szerzőjét. Ezért most úgy döntenek, hogy
a koszorút neki adják. Jó, mondta most a kovács, beletörődöm. Ti
sokan vagytok, köztetek okos emberek vannak; ti elismeritek, hogy
sokat segítettem nektek, és hogy sokfelé olyan szobrászok dolgoznak
s a templomokat a ti istenszobraitok másaival díszítik, akik az én
szerszámaim nélkül keveset tudtak volna alkotni. Nektek ezt el
kell hinnem, mert jómagam sohasem véstem márványt és hálásan
kell fogadnom, amit nekem ítéltetek. Magam azonban szavazatomat
Praxitelesre vagy Paioniosra adnám.» (Vorträge und Reden 5 . II.
311. 1.)
HELMHOLTZ felesége a beszédet újságban olvassa s urához írt
levelében túlszerénynek minősíti: «A kovács mégsem te vagy s alig
hiszem, hogy a szemorvos urak, mint megannyi Praxitelesek vélekednek
rólad. Ezeknek a fiatalabb uraknak nagyon helyes volt
egyszer hallaniok, kinek köszönhetik tudományos szaktevékenységük
lehetőségét. Mert a szemtükröt olyan valami magától értetődőnek
és velük születettnek gondolják, mint mi a kést és a villát. Sohasem
fogom fájlalni, hogy nem voltam ott.» (ANNA VON HELMHOLTZ. Ein
Lebensbild in Briefen. 1929. I. 298.) Mit ír ugyanekkor Helmholtz
Laqueur-nek felesége becsvágyával ellentétben? Méltánytalanságnak
tartja a jelenleg a szemészet terén működő kiváló tudósokkal szemben,
hogy ennyire hangsúlyozták az ő olyan régi munkájára való
emlékezést, amely már a történeté. Ilyen szerény volt az a sok tudományágban
újat teremtő tudós, akit «a tudományok birodalmi kancellárjának»
(Reichskanzler der Wissenschaften) neveztek. Hetvenéves
korában híres jubileumi beszédében, amely szellemi fejlődésének