A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

70
Caput. 1654. évi amsterdami kiadás 45. 1.). Az igazságnak új, eredeti,
meglepő meglátása, amely a szemlélet, a gondolkodás, a fantázia és
az intuíció titokzatos vegyüléke, a teremtő alkotás a tudományban.
A kutató szellem eredetiségének kérdését a problématudat elemzése
kapcsán majd tüzetesebben fejtem ki.
11. Az igazság tisztelete és szeretete önkénytelenül fölfakasztja
a tudós lélekben a függetlenség érzését, az igazságnak minden körülmény
között bátor vallására való hajlamot. A tudós kutató szeret
anyagi és társadalmi szempontból is független ember, independent
gentleman, lenni: erre hajtja az ész autonómiája. Az önálló gondolkodó
csak logikai lelkiismeretére hallgat, semmi idegen hatalom nem tud
rá befolyást gyakorolni, amilyen a hagyomány, mások véleménye
vagy tekintélye, a gyakorlati következmények, a rá váró előnyök
vagy veszedelmek. A tudomány igazán csak a szabadság talaján virágozhatik
ki, ahol semmiféle a tudományon kívül álló, idegen tényező
nem köti meg a kutatást, a meggyőződést, a vitát, a gondolatok
bírálatát és ellenőrzését, az igazságnak fesztelen, egyedül az ész
logikai vonalán haladó fürkészését, azt az önálló gondolkodást, amely
mindig külön iparkodik választani – még pedig kizárólag a tárgy
belső természete alapján – a lényegest a lényegtelentől, a pillanatnyit,
az ideiglenest az időtlentől, a szükségképit a puszta esetlegestől,
az állandót a merő konjunktúrától. A tudomány fóruma a szabad
vita helye, ahol egyedül az észnek kell ítélnie, s ahol az igazságot
pusztán a hatalom szava nem döntheti el. A tudományban csakis a
logika belső evidenciája s nem a hatalom külső violenciája mutathatja
meg az igazság útját. Az igazi tudós mélyen át van hatva attól
a meggyőződéstől, hogy hivatását méltó módon csak akkor töltheti
be, ha nem kötött, hanem független lelkű ember, aki értelmi és
erkölcsi felelőssége tudatában teljesíti sajátszerű kötelességét: a maga
területén az igazság kutatását és a szabad bírálatot, önállóan és függetlenül
minden társadalmi s politikai-hatalmi tényező befolyásától.
Az nem véletlen, hogy mind a görög, mind az újkori tudomány
legnagyobb alapvető géniuszai vagyoni és társadalmi szempontból
rendszerint teljesen független emberek voltak, akik féltékenyen őrizték
gondolkodásuk szabadságát. SOKRATES nem folytatja atyja szobrászi
munkáját, nagy aszkézissel csak gondolatainak és ezek terjesztésének
él, tanításáért nem fogad el tiszteletdíjat, mint a szofisták,
hogy függetlenségét megőrizze. PLATON és ARISTOTELES nem vállal
hivatalt, minden ellenszolgáltatás nélkül, önzetlenül tanít a maga