A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata
A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata
A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata
Create successful ePaper yourself
Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.
68<br />
belső problématörténete, így nyilatkozik: «Sikereim elsősorban a<br />
jómagámról való ítéletem számára voltak értékesek, mert megadták<br />
nekem a mértéket, mit kell tovább kutatnom, de, mint remélem, nem<br />
csábítottak öncsodálatra. Azt, hogy milyen veszedelmes lehet egyébként<br />
a nagyzási hóbort a <strong>tudós</strong>ra nézve, elég gyakran tapasztaltam<br />
s ezért mindig őrizkedni iparkodtam attól, hogy ne essem ennek az<br />
ellenségnek tőrébe. Tudva tudtam, hogy saját munkáim és képességeim<br />
szigorú önkritikája védő palládiumom ez ellen a sors ellen. De<br />
csak nyitva kell szemünket tartani arra, amit mások tudnak, s amit<br />
jómagunk nem tudunk: ekkor már nem olyan nagy a veszedelem.<br />
Ami saját munkáimat illeti, nem hiszem, hogy valaha egy értekezés<br />
utolsó korrektúráját befejeztem volna a nélkül, hogy huszonnégy<br />
órával később már megint ne találtam volna néhány pontot, amit<br />
jobban vagy tökéletesebben ne írhattam volna meg.»<br />
A <strong>tudós</strong> <strong>lelki</strong> alkatnak egyik fő «dianoétikus erényéi», az elkövetett<br />
hibák nyilt bevallásában rejlő alázatosságot, a valóban nagy<br />
kutatóknál rendszerint megtaláljuk. Ez természetes következménye<br />
a <strong>tudós</strong> <strong>lelki</strong> struktúra alapvető vonásának: az igazságszeretetnek.<br />
Az, aki az igazságot feltétlenül szereti és tiszteli s életét kutatásának<br />
szenteli, könnyű lélekkel vallhatja be tévedéseit. SPENCER HERBERT<br />
mondja önéletrajzában: «Az igazság szeretetének diadalmaskodnia<br />
kell bennünk a győzelem vágya fölött.» Ha a <strong>tudós</strong> elméleti gondolatai<br />
nyilván ellentétben állanak az addig figyelembe nem vett tényekkel,<br />
vagy nem állják ki a logika próbakövét – már pedig csakis az evidencia<br />
a legfőbb bíró a tudomány birodalmában – akkor megvan benne<br />
az értelem alázatossága és önkénytes áldozata, hogy lemond róluk és<br />
jobbal iparkodik őket pótolni. Az igazi vizsgálódó szellemben mindig<br />
megvan az önkritika, a maga véleményével szemben is kegyetlenül<br />
folytatott kétségeskedés, a descartesi doute méthodique.<br />
Ennek megkapó példáját találjuk DARWIN önéletrajzában, amikor<br />
elismeri, hogy egyik, 1839-ben megjelent tanulmánya hatalmas<br />
tévedés volt, amiért most öregkorában is szégyenkezik: a Glen Roybeli<br />
magaslatok geológiai magyarázata. Mély benyomást tett ugyanis<br />
reá az, amit Dél-Amerikában bizonyos hegyekre nézve észlelt, amelyek<br />
párhuzamos vonalait a tenger működésének tulajdonította. De hamarosan<br />
be kellett látnia, amikor már írását a Philosophical Transactions-ben<br />
közölte, hogy AGASSIZ-nak jégkorszakbeli tó-elmélete a<br />
helyes. Egyébként a kiváló kutatók igazságszeretetéből fakadó szerénység<br />
fölemelő példája tűnik elénk DARWINnak saját <strong>lelki</strong> alkatát<br />
jellemző vallomásából, amellyel öregkorában írt önéletírását befejezi:
Change language