A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

II.
A PROBLÉMATUDAT.
1.. A problématudat, mint a nemtudás tudása. 159.1. – 2. Az ismeretek viszonyimplikációja
és a tárgyak lét-implikációja. 160. 1. – 3. A problématudat lelki
indítékai. 162.1. – 4. A problématudat jelentősége. 164.1. – 5. A problémák
tartalma és történeti helyzete. 166.1. – 6. A problématudat elemzése a tudomány
új korszakainak küszöbén. 166.1. – 7. Az elemzés nehézségei. 168.1. –
8. A kísérleti módszer alkalmazása a problématudatra. 169.1.
1. A megismerő alany a tőle független tárgyra irányul, hogy
ennek tulajdonságait, viszonyait, szerkezetét megismerje. Egyelőre
ezek közül csak némelyeket sikerül megragadnia. Azonban az alany
a tárgy többi, ismeretlen mozzanatait is iparkodik megismerni, hogy
a tárgyról való ismerete lehetőleg födje a tárgyat, tudatában a tárgy
képe lehetőleg teljes (adaequat) legyen. Az alany tehát tisztában van
azzal, hogy a tárgynak számos mozzanata még ismeretlen előtte,
amelyeknek megismerésével a tárgyról alkotott képét valami módon
tovább és tovább ki kell egészítenie. Ez a «nemtudás tudása» a problématudat.
Az alany mintegy le akarja győzni azt a feszültséget,
amelyet maga és a tárgynak ismeretlen részei között érez, meg akarja
ragadni a tárgynak egyelőre még nem ismert tulajdonságait, túl
iparkodik hatolni eddigi ismereteinek határán. A problématudatnak ez
a nyugtalan feszültsége fokozatosan továbbtolni törekszik az ismeretlennek
határait: így támad a problématudatból a megismerésben való
folytonos haladás, így jő létre az emberi elmefeszítéseknek az a nagy
sora, amelyből a tudományok története szövődik. A tárgynak ismeretlen
tulaj donságköréről az elme úgy érzi, hogy ez a már megismertnek
meghosszabbított vonalában fekszik, csak ezt az útvonalat gondolkodásával
meg kell találnia. Ismereteink a tárgyhoz mérve csak részlegesek,
töredékesek, távolról sem kimerítők és adaequatok: ebben
rejlik az emberi megismerés gyarlósága és tökéletlensége. De éppen