A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

76
alkat változatlan maradt. Mert az élettől annyira idegen AMPERE,
mivel botanikus is volt, nem tévesztette volna ugyan össze a káposztát
és a salátát, de a mindennapi életben az áruk és az árak ismeretében
éppen olyan járatlan volt, mint a périgordi filozófus. Kis háztartásának
számadásait egyszer átnézte: a havi kiadások közt petrezselyemért
50 frankot, az évi összegezésben 600 frankot talált feljegyezve,
s ezt rendben találta. S ugyanezt a kiváló matematikust és
fizikust bízta meg egy negyedszázadnál hosszabb időn keresztül a
kormány, mint az egyetem főfelügyelőjét, hogy az egyetemi intézmények
kiadásait ellenőrizze. (ARAGO emlékbeszéde.)
Teoretikus embernek lenni annyi, mint ösztöneit egyoldalúan
gondolkodás által kielégíteni. Megvan benne az ösztön szenvedélyesen
izzó tüze, de a külső nyugalom hamuja alatt parázslik: a kutató
tárgyszerelem, az igazság után való sóvárgás, a tudományos Erósz.
Életösztönei már átváltódtak és feloldódtak a megismerés vágyában,
a teoretikus érdekben s ennek erejét fokozzák: a problématudatban,
ennek figyelmi koncentrációjában és odaadásában élik és elégítik ki
magukat. Az életösztönök átformálódnak a megismerés, az igazságkutatás,
a gondolkodás hajtóerőivé: tüzük ebben izzik. Az antik
világ legnagyobb államteorétikusai: PLATON és ARISTOTELES. Lényegében
mindketten az elmélet körében maradnak. Mennyire mentegeti
magát PLATON híres hetedik levelében azért, hogy a teóriát elhagyva,
Syrakusaiba ment államtani elveinek megvalósítására! Mennyi tépelődés
és ingadozás után – mondja – jutott arra a meggyőződésre,
hogy kötelessége az alkalmat megragadni a helyes alkotmány megvalósítására.
Azt hitte, hogy csak egy embert, Dionysiost, a tirannust,
kell meggyőznie államelméleti alapelveiről s akkor ezek a valóságba
is átültethet ők. Merésznek kellett lennie s merész is volt: oda utazott,
mert önmaga előtt is szégyenlette volna, ha kitűnik, hogy csak
pusztán teoretikus ember, aki nem tud legalább egyszer cselekedni,
amikor jó alkalma van rá. Azt is röstellte volna, hogy kényelemből
elárulja a filozófiát, amely joggal követelte tőle az igazságos állam
eszméjének megvalósítását. Ezért szánta rá magát, hogy a természetének
megfelelő elméleti tevékenységi teret otthagyva, egy zsarnok
országába menjen, ami egyébként bizony hozzá és tanításaihoz
kevésbbé méltó vállalkozás volt. Gyakorlati terve nem sikerült:
hiába bízott az észnek erejében. Csalódása ellenére azonban tovább
teorétizálja, bár mérsékeltebb formában, az államot hatalmas Nomoi
c. munkájában. Mert velejében teoretikus ember: nem hiába írja a
Politeia-ban az elméletről, hogy «milyen édes és boldogító birtok»