A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

134
olyan sajátszerű érzelem támad lelkében, amely a logikumhoz fűződik
ugyan, mégis esztétikai jellegű. Ez a harmónia-érzelem, amely
néha a vallásos érzelemnek is előlépcsöje, a tudományos kutatás
termékeny ösztönzője. «A tudós – írja POINCARÉ – nem azért
tanulmányozza a természetet, mert ez hasznos, hanem azért, mert
öröme telik benne, s öröme azért telik benne, mert szép.» (Science
et Méthode. 15. 1.)
Tudomány és vallás a kultúrának önálló, egymástól különböző
területe: mindkettőnek megvan az ember szellemi természetében
gyökerező létjoga és jelentősége. Különbözők forrásaik és céljaik,
bár tartalmuk gyakran egybeesik. A vallás tartalma a hívő előtt az
isteni kinyilatkoztatás forrásából származik, ezt a tartalmat a hit
tartja fenn s a hit ragaszkodik hozzá; a vallás végső célja pedig az
ember természetfeletti üdve. A vallásnak, mint hitrendszernek sajátszerű
végső elvei, a hittitkok, az ész számára át nem látható, nem
evidens gondolatok: tartalmuk forrása a hit értelmében a kinyilatkoztató
isteni tekintély. Ellenben a tudomány tartalma a tapasztalásból
és az észből, tehát a megismerésnek természetes forrásaiból
származik, s ezeknek végső fóruma a logikai evidencia tudata;
célja a természeti valóság megismerése. Ha a tudományos kutató a
természetfeletti rendet érintő olyan meggyőződésekre tesz is szert,
amelyeknek tartalma igazságként áll előtte, noha vallásos hitének
követelményeivel ellentétben áll: akkor gyakran súlyos lelkiismereti
összeütközések támadnak, amelyekben vagy a hit, vagy az ész evidenciája
és a szabad kutatás elve diadalmaskodik. A tudomány története
gyakran figyelmeztet ilyen lelki tragédiákra. Túlzó és irányzatos
azonban az a felfogás, mintha az emberiség szellemi élete nem
volna egyéb, mint folytonos küzdelem a kutatók lelkében a két
hatalom: tudomány és vallás között. A teoretikus lelki alkatot élénk
logikai evidencia-szükséglete, «intellektuális lelkiismerete», mindent
észszerű összefüggésben felfogni törekvő hajlama, ha nem teszi is
a vallás ellenfelévé, de igen gyakran kétségtelenül közönyösségre
hangolja iránta.
27. A tudós lelki alkatának itt vázolt tipikus jellemvonásait
részben strukturális összefüggésüket már az élénk szellemű görögök
megállapították, akiknek szelleme teremtette meg először az igazságot
öncéllal kutató tudományt. A görög lélek előtt a tudós már korán
mint tiszteletreméltó, az igazságért egyéni érdekeiről megfeledkezve
szomjazó, azonban az élettől idegen, gyakorlati érzék nélkül szű-