A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

296
béli viszonyoknak egymáshoz való vonatkozásait a szemlélet útján már
gyermekkoromban jól megismertem. Hogyan kell a szabályos alakú
testeket egymásra tenni és összeilleszteni, ha ezt meg ezt akarom
elérni: ezt jól tudtam sok gondolkodás nélkül is. Amikor a geometriának
tudományos tanaihoz eljutottam, akkor már minden viszony,
amelyet meg kellett tanulnom, tanítóim meglepetésére egészen jólismert
és közönséges volt előttem. A fizika tanulásában az első,
ami lekötött, a velünk először idegenül szembenálló természet
fölött a törvény logikai formája által való szellemi uralom volt.
Ehhez csakhamar az a belátás csatlakozott, hogy a természeti folyamatok
törvényeinek ismerete az a varázskulcs, amely birtokosának
kezébe hatalmat ad a természet fölött. Ebben a gondolatkörben
otthon éreztem magamat.» (U. o. I. 8. 1.)
Éleselméjű nagyszabású teremtő gondolkodás és rossz emlékezet,
mint KANT, FARADAY és HELMHOLTZ példája mutatja, megfér egymással.
Általában azonban a gyönge emlékezetű gondolkodó, – mint
MEUMANN kifejti (i. m.) – éles elméjét főként csak egyes részletproblémák
megoldásában ragyogtatja, de nagy átfogó gondolatrendszert,
amely óriási anyag állandó áttekintését követeli, már kevésbbé
tud alkotni. Az emlékezet különös ereje azonban általában nem szükséges
a tudományos kutatáshoz. Számos nagy kutatónak csak közepes
vagy ezen aluli emlékezete volt. Viszont egyeseknek, például a csodaszámolóknak,
bámulatosan hű és terjedelmes emlékezetük van, de
soha sem fedeznek fel vagy találnak ki semmit. Megcáfolják az antik
vílág szavát: Mnémosyné est mater Musarum.
LEIBNIZnek csodálatos terjedelmű és hű emlékezete volt. Az
ifjú AMPEREnek – amint ARAGO a róla szóló emlékbeszédében
elmondja – D'ALAMBERT és DIDEROT Enciklopédiájának húsz vaskos
kötete volt a főolvasmánya. Ez a kolosszális munka a maga
összefüggéstelen adataival oly mély gyökeret vert a tizenháromtizennégyéves
AMPERE lelkében, hogy még félszázad múlva is mint
akadémikus az enciklopédiából hosszú idézeteket szórói-szóra tudott
idézni, akár a címerismeretre, akár a nyelvészetre, akár az anatómiára
vonatkoztak. Akkora volt a szellemi ereje és hajlékonysága,
hogy a szédítően tarka tartalom nem zavarta meg s nem terhelte
túl ifjú elméjét. Már ekkor az egyes címszavak tartalma mögött egyes
megoldandó problémák rajzottak lelkében. Emlékezetét viszonyító
gondolkodása támogatta: a puszta adatokat mindjárt összefüggésekbe
állította, mintegy a logika cementjével erősítette össze. A hatalmas
emlékezet és a teremtő gondolkodás, a sokféle anyag befoga-