A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

60
a kutató személyiségéből, ennek mélységeiből. «Minél exaktabb, a
tényekhez minél szigorúbban igazodó a tudomány eljárása, annál
szegényebb a tartalma s minél gazdagabb és egyetemesebb a tartalma,
annál pontatlanabb az eljárása s annál kevésbbé biztos az
eredménye. A pontosságot a tartalom fizeti meg.» (WUNDT MAX:
Die Sachlichkeit der Wissenschaft. 1940.) A gondolatok jelentősége
és a tárgyszerűség gyakran fordított viszonyban van. ARISTOTELES
szerint az örökről és a fönségesről, amit tudni elsősorban szeretnénk,
csak keveset és hiányosan tudunk megismerni; a végesről s a hozzá
közel fekvőről ellenben sokat és sokkalta pontosabban. «De vigasztalódnunk
kell, mert amaz sokkal értékesebb, úgy hogy csak keveset
tudni róluk többet ér, mint sokat amazokról, úgy ahogy édesebb a
szeretett lénynek csak egy kis részét megpillantani, mint sok egyéb
dolgot pontosan szemlélni» (De partibus animalium. I. 5.).
A tárgyszerű igaz megismerés lehetősége a tudomány birodalmában
kétségkívül sokban függ maguknak a tárgyaknak természetétől
s a gondolkodás utján való hozzáférhetőségétől. Az emberi kutató
elme azonban semmiféle tárgytól sem riad vissza, sőt annál nagyobb
hévvel támadja a tárgyat, minél súlyosabb probléma ingerli benne.
Tudományos kutatás csak úgy űzhető, ha a kutató meg van győződve
arról, hogy előbb-utóbb legalább is megközelíti az igazságot, vagy
az ehhez vezető utat előkészíti. Mivel a vizsgálódó én-je többékevésbbé
módosítja a tárgyat, ezért a kutató iparkodik személyiségét
háttérbe szorítani, főkép érzelmeit elnyomni s tisztán a tárgy alkatát
szem előtt tartani.
6. Ahhoz azonban, hogy a tudós az érzelmek torzító hatásától
mentes, tisztán a tárgyra szegződő s belehatoló értelmi állapotot
elérje, mégis szüksége van egy érzelemre, sőt hatalmas indulatra:
az objektív megismerésnek, az igazságnak szenvedélyes szeretetére,
a tárgy szer elemre, a platóni Erószra: «arra, hogy csakis az igazságot
szeresse» (ηελ άι ήζεηαλ ζ ηέξγεηλ, Politeia. 485 c). Ez az indulat
úrrá lesz lelkében minden olyan érzelem fölött, amely a tiszta tárgyi
megismerést zavarhatja s torzíthatja: ez is szeretet, de értelmi szeretet,
amor intellectualis. A megismerés értékérzése minden egyéb
értékérzést legyőz benne. A tárgyi igazság után való olthatatlan
szomjúság a vérbeli kutató lelki alkatának leglényegesebb jegye,
amelyből úgyszólván minden egyéb sajátszerű tulajdonsága és «dianoétikus
erénye» természetszerűen fakad fel. Az izgató ismeretlen, a
probléma legyőzésének, az igazság megismerésének vágya a kutató