A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

156
tudjuk érteni nemcsak logikai tartalmukat, hanem lelki indítékaikat
is: milyen motívumok sugallták a szerzőt múvei megírására, milyen
lelkület, értelmi és érzületi mozzanatok irányították? A művekből
állapítható meg a szerző tehetségének mértéke is: értelmi kezdeményező-ereje,
problémalátó képessége, figyelmi koncentrációja, képzeletének
újszerűt alkotó energiája és kifejezőképessége, érzelmeinek
hajtóereje, akaratának szívóssága stb.
Az életműben rejlő lelki alkat megértését nagyban elsősegíti a
tudós önéletrajza, emlékirata, levelezése, önvallomása. Ezekből olvashatjuk
ki a legszemléletesebben, hogyan hat vissza a kutató az élet
jelentéktelennek látszó eseményeire, mikép tárul ki közvetlenül lényének
benseje, viselkedésének lelki rugózata, mi a tipikus, a közös lelki
alkatában másokkal, s mi a személyes, a különszerű benne. Itt támad
fel közvetlenül az a forrás, amelyből a tudós, mint ember s nem mint
logikai gép vagy merő ismeretapparátus ismerhető meg. Itt van az
a pont, ahonnan bepillanthatunk szellemének egész műhelyébe,
olyan vonások szemszögéből is, amelyek kész műveiben el vannak
rejtve előlünk. Az önéletrajzot mindig kritikai rostán kell keresztülbocsátanunk.
A tudós legtöbbször voltakép nem is autobiographiat ír,
hanem inkább autoergografthiat, azaz életművét (ergon) szerkeszti
szemünk láttára újra: mit, miért s hogyan alkotott? A tudós önéletrajza
igazában a kutató problématudata fejlődésének rekonstrukciója.
Már HUME mondja önéletrajzáról: «Ez az elbeszélés alig fog
többet tartalmazni, mint műveim történetét; mert, valóban, egész
életem majdnem csak irodalmi munkával és foglalkozással telt el
(My own life. Essays moral, political and literary. 1776. Greene és
Grose kiadása. 1875. I. 1.). A lelki alkat kutatója számára érdekfeszítő
feladat: a tudós holta után jóval később, már történeti távlatban,
művei értékét és motivációját megítélni s ezt az objektív
bírálatot a tudósnak önéletrajzában megnyilvánuló önértékelésével
összehasonlítani. Ez az önmegfigyelés összehasonlító pszichológiájához
is sok értékes adatot szolgáltat: a tudósok önmegfigyelésének
számos tipikus tévedésére és hibaforrására fényt derít.
Különösen óvatosan kell mindig szemügyre vennünk a tudósoknak
alkotásaik keletkezésére vonatkozó bármilyen jóhiszemű beszámolóját.
Hajlamosak ugyanis arra, hogy gondolataik felötlésének
folyamatát utólag kikerekítsék, logikussá tegyék, elintellektualizálják,
egyben magukat igazolják és megjavítsák, azaz önmagukat
önkénytelenül meghamisítsák. Az eleven teremtő gondolkodás,
amint később tüzetesen megvizsgáljuk, önmegfigyelés útján in adu,