A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata

217
tudományt. Micsoda termékeny probléma-látóhatár nyílik meg hirtelen
a nyelvbúvárok előtt, amikor GRIMM kutatni kezdi, vajjon
milyen fajta változásokon mentek át a néma mássalhangzók a germán
nyelvekben? (Lautverschiebung). Nemsokára a közgazdaságtan
problematikáját is a ROSCHER vezetése alatt kialakult közgazdaságtani
történeti iskola történeti alapra helyezi, mely többféle változatban
egész a század végéig megtartja életerejét. A felvilágosodásnak racionalista
rendszeres államelméletét (a politikát) is a század folyamán
az államtörténet viszonylag háttérbe szorítja. Az irodalmi alkotások
és műfajok normatív elméletét, a retorikát és a poétikát is majdnem
kiszorítja az irodalomnak genetikus vizsgálata: a gyorsan fellendült
irodalomtörténeti kutatás.
A XIX. század problémalátása a kultúra valamennyi mezején
historizáló irányba fordul HEGEL filozófiájának értelmében, mely
szerint minden magyarázat kulcsa a történet, a fejlődés: csak a
szellem a tőlünk közvetlenül magában megismerhető valóság, ennek
lényegét és értékét pedig csak a történeti fejlődés tárhatja elénk.
Ezt a gondolatot a filozófia önmagára is alkalmazza: ez a mindent a
legvégső elvek szerint észszerűen rendezni hivatott tudomány is
leveti fogalmi-szisztematikus köntösét s a század harmincas éveitől
kezdve jobbára múltjának történeti kutatásában merül ki: önnönmaga
történelmévé alakul át. Csak a század vége viszi bele a gondolatrendszer
ek epikájába a szisztematikus szempontokat, a filozófia
történetében szeives problématörténetet lát s ezzel az új problémalátással
magát a filozófia történetét is filozófiává avatja. A XIX.
század egynemű historizáló szelleme minden «rendszerben» csak a
fejlődés egyik átmeneti határkövét látja; problématudata nem
fogalmi «rendszer» alkotását tűzi ki végső célul, mert ez az idők folyamán
úgyis átalakul és elavul, hanem csak a rendszerek történelmi
vizsgálatát és ennek tanulságát.
A történeti probléma szemlélet, a fejlődés fogalmának minden
problémára való alkalmazása a XIX. század elejétől közös és homogén
alapkategóriává emelkedik nemcsak a szellemi tudományokban,
amelyeket most szemügyre vettünk, hanem a természettudományokban
is. A történeti problémanézés, a hisztorizmus, a fejlődés fogalmának
hídján behatol a naturalizmus területére is: a század elejétől
maguk a természettudományok is a biológián, mint az élet fejlődéstudományán
keresztül, bizonyos értelemben historizálódnak. Az egyed
fejlődése (ontogenesis) a szó szoros értelmében nem hisztorikum,
mert nem egyszeri, hanem ismétlődő folyamat; azonban a törzs-