Megbukott az iskola?

két. A szakma viszont gyanakodva figyeli az itteni munkát, versenyistállónak
nevezi ezeket az iskolákat, és az itt tanuló diákokra kortársaik pedig azt
mondják, hogy »taposógép«, vagy »pedálgép«. Értem én a »sima« általánosokban
tanító régi évfolyamtársaim csendes irigységét, amikor azt mondják,
hogy könnyû nekünk, mert itt nem kell fegyelmezni, a gyerekek nem lopják
el egymás sportcipõjét, uzsonnáját, nem égetik le öngyújtóval a lányok haját,
nem kell rendõr az iskola mellé, hogy elriassza a drogárusokat, és nekem sem
kell aggódnom, hogy lesz-e jövõre munkahelyem, mert csaknem háromszoros
a túljelentkezés. Nálatok lehet követelni – mondják –, mert gyerekeitek
képesek a jó teljesítményre. Megértem õket, de nincs igazuk. Ugyanis mi éppen
azért válogathatunk a jelentkezõk között, mert a szülõk pontosan tudják, hogy
a gyerekek itt nem lopnak egymástól, nem ökörködnek az öngyújtóval, és ide
nem jönnek a drogárusok, mert portékájukra nincs megfelelõ kereslet. Aztán
az irigykedõknek az sem jut eszükbe, hogy nem azért tudunk követelni,
mert a gyermekek képesek a teljesítményre, hanem azért tudnak teljesíteni,
mert van bátorságunk, hogy követeljünk tõlük. Minden iskolában megvan
annak a lehetõsége, hogy a belsõ tartalékokat mozgósítva legalább egy fokkal
emeljék az ott folyó oktatás, nevelõmunka színvonalát. Érdemes lenne
megpróbálni, mert csak az elsõ három év nehéz.
Valahol olvastam, hogy vagy ötven évvel ezelõtt valamelyik etiópiai sivatag
szélén egy antropológiai kutatócsoport felfedezett egy nomád törzset, amely
a külvilágtól mindaddig tökéletesen elszigetelve élt. A tüzet már ismerték, a
kereket még nem. Persze azonnal megszállták õket a szociológusok, etnográfusok,
orvosok, evolúciós kutatók. Az életmódjukat tanulmányozó szakembereket
nagyon érdekelte, hogyan szervezõdik a közösségen belüli munkamegosztás.
Meglepõ dolgokra bukkantak: a törzs asszonyai reggel felkelnek, felélesztik
a tüzet, ellátják a gyerekeket, gyûjtögetnek, élelmet készítenek, teszik,
amit tenniük kell, ha élni akarnak. A férfiak reggel szintén felkelnek, aztán
napnyugtáig üldögélnek az asszonyok által életre keltett tûz mellett, csendesen
kántálnak és idõnként égnek emelik a kezüket: esõt csinálnak. Látom,
tetszik. Nos a pedagógia világában is mindig voltak olyan iskolák, tanárok,
amelyek és akik életben tartják a tüzet, ellátják a gyerekeket, s megteszik
mindazt, amirõl úgy gondolják, hogy tenni kell. A többiek meg néha égnek
emelik a kezüket, és csinálják az esõt.” (45 éves történelemtanár)
Ami az elitek szakmán belüli értékelését illeti, az bizony meglehetõsen
ellentmondásos. A „mezei” általános iskolák felsõ tagozatain tanító
pedagógusok többségének az a véleménye, hogy az elit iskolákban szó
sincs valamiféle különleges tanári teljesítményrõl. Az általam megkér-
105