Megbukott az iskola?

Az értékelés pedig már szelekciót jelent: lesznek sikeresek, átlagosak
és sikertelenek, azaz jó, közepes, és rossz tanulók. Bonyolult – és teljesen
még ma sem feltárt – pszichológiai folyamatok eredményeként e
minõsítés elõbb-utóbb olyan szerepként kövül rá aztán az érintettekre,
amelytõl késõbb szinte lehetetlen megválni; a „rossz és közepes tanulók”
a társadalmi felemelkedésnek csak szerényebb lehetõségeit biztosító
iskolatípusokban folytatják tanulmányaikat, a sikeresebbek számára
viszont évrõl évre közelibb lesz a mennybolt.
Az érdekes az egészben az, hogy az iskolások csoportjának ezen osztályozódása
csaknem pontos leképezõdése a társadalmi rétegzõdésnek,
azaz egyre inkább úgy tûnik, hogy a szülõk társadalmi munkamegosztásban
elfoglalt pozíciója – pontosabban a szülõk iskolai végzettsége –
határozza meg gyermekük iskolai teljesítményét, kiváltképp hazánkban.
Nemzetközi összehasonlító vizsgálatok szerint ugyanis Magyarországon
különösen szigorú a szociális státusz öröklésének rendje („az apád paraszt
volt, s te is az maradtál”), amelynek az a mechanizmusa, hogy a
szülõk társadalmi deficitje a gyermeknél tanulmányi deficitként jelentkezik,
s ez persze felnõtt korban ismét csak szociális hátrányokhoz vezet.
Kicsit sarkosabban fogalmazva (talán) megkockáztathatjuk azt az
állítást, hogy Hunniában a gyermek jövõbeni szociális státuszának esélye
jórészt már a születése elõtt eldõlt. S mindehhez az iskola biztosítja
az államilag intézményesített hátteret. A jelenség korántsem új, s legfeljebb
csak nagyságrendjében tekinthetõ hungaricumnak. Ferge Zsuzsa
már 1969-ben felhívta a figyelmet arra, hogy az osztálytársadalmak
oktatási rendszere tudatosan törekszik a „privilegizáltak privilegizálására”.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az iskola „ismertnek, vagy adottnak
tételez fel egy sor olyan készséget, szokást, ismeretet, magatartást …amelyek
valójában csak a társadalmilag és kulturálisan kedvezõ feltételek közül
érkezõknél adottak. Ezzel biztosítja, hogy az a kulturális anyag lényegében
fenntartódik azok számára, akik azt otthon megkapták, azaz ... a kulturális
örökség monopol jellegét, és a hátránnyal indulók hátrányát növeli azzal, hogy
erre a kulturális anyagra épít, ebbõl is követel, ezt is értékeli – noha maga át
nem adja… A legnagyobb problémák a mindennapi élethez kapcsolódó magatartás-
és normarendszerek világában vannak. Az osztálytársadalom ezt a
szférát tudatosan mellõzi, de még mi sem tisztáztuk egyértelmûen, hogy
mennyire lenne kívánatos az iskola közvetítõ szerepe olyan területeken, mint
az étkezési, öltözködési vagy lakáskultúra, szexuális kultúra stb.” (Társadalmunk
rétegzõdése: elvek és tények, 1969)
45