Megbukott az iskola?

A vidék és iskolája
„1952-ben kezdtem tanítani egy tiszazugi kisközségben, a lakosok száma 580
volt, az iskoláskorúaké pedig 87. Arra már nem emlékszem, hogy az alsó és
felsõ tagozat hogyan oszlott meg, de az iskola mindössze négy osztályterembõl,
egy frissen meszelt szobából – benne egy vaságy, egy asztal, két szék és
egy szekrény – állt. Az osztályok berendezése valamilyen csoda folytán átvészelte
a háborút, csupán az egyik táblának veszett nyoma, de az ablakokat
a tanács megcsináltatta, a kályhák mûködtek, az udvaron állt a szaniter:
nyolc falusi reterát, három a fiúknak, három a lányoknak, kettõ a személyzetnek.
Négy fõbõl állt a tantestület: egy öregedõ kántortanító volt az igazgató,
õ Homokról járt ki, két negyvenes nõ, akik Cserkeszõlõn laktak, s én
voltam a negyedik. Az egykor tanítói lakásnak csak a falai álltak, az ajtóknak-ablakoknak
lába kelt (amúgy tokostul), a szolnoki DISZ-bizottságon
persze megígérték, hogy mire megkezdõdik a tanév, gondoskodnak a rendbehozataláról,
de két évig a tantermek melletti raktárban laktam. Huszonhárom
éves voltam, DISZ-feladatként vállaltam a tanítást, mert csak így tudtam
megmenekülni a katonaságtól, és semmi kedvem nem volt három év
sorkatonai szolgálat után továbbra is egyenruhát viselni. A faluba csak egy
évvel azelõtt vezették be villanyt, az iskola elvileg már 1946-tól mûködött,
persze csak amolyan tessék-lássék módra, télen gyakran hetekig szünetelt a
tanítás, mert nem volt szén. Az egész országban fûtõanyaghiány volt, telenként
a vonatközlekedést is csökkenteni kellett, akkor még gõzmozdonyok
vontatták a szerelvényeket, de azoknak sem jutott elég fûtõanyag. Én tele
voltam energiával, tudást és kultúrát akartam vinni mindenkinek, akinek
korábban nem jutott, de a szervezés meg az anyagbeszerzés elvitte minden
idõmet. Az elsõ tanév legnagyobb eredménye volt, hogy télre nem kellett felfüggeszteni
a tanítást: a tanácselnöknek azt mondtam, hogy aki nem teremti
meg a feltételeket ahhoz, hogy a dolgozó parasztság gyermekei tanulhassanak,
az egyszerûen szabotál (akár hiszed, akár nem, komolyan is gondoltam),
õ ezt szó szerint továbbította a járáshoz, azok meg egyetértettek velem,
és már október elején kaptunk két teherautónyi szenet. Egy öreg takarítóasszony
dolgozott még az iskolában, télen õ gondoskodott a begyújtásról,
hamuzásról is. Krétát sem volt egyszerû szerezni, ha beutaztam Szolnokra,
120