Megbukott az iskola?

mindig elégedett vagyok magammal. Megmutattam a srácoknak, õk inkább
csak fanyalogtak. Se légkondi, se CD-játszó, az ablakemelõ se elektromos –
sorolták a hiányosságokat. Az egyikük aztán meg is kérdezte: és ezért a babakocsiért
dolgozott egész életében a mester úr?” (47 éves mérnöktanár,
szakoktató)
Az idõsebb korosztályt mindig is irritálta az ifjúság állandó elégedetlensége,
az öregek gondolkodásmódjának, életvitelének lesajnálása. De hát
ez a világ rendje – mondták atyáink egymás között, amikor mi nem
hallottuk –, az új generáció új utakat tapos magának. Csakhogy az utóbbi
évtizedben ez a közhely érvényét vesztette: a 15–29 éves fiatalok közül
igen sokan nem megváltani akarták a világot, hanem – boldogulásuk
lehetõségeinek beszûkülése miatt – szorongóvá, rezignálttá, depresszióssá
váltak. Azt pedig objektív adatok dokumentálják, hogy a rendszerváltást
követõ másfél évtized ellentmondásos társadalmi folyamataiból
a legalacsonyabban iskolázott réteg profitált a legkevesebbet, sõt egyértelmûen
vesztesek lettek, azaz e csoport tagjainak boldogulása vált a
legnehezebbé. Az „Ifjúság 2000” reprezentatív felmérés eredményeit
kommentálva Laki László megállapította, hogy „a fiatalok egy része közvetlenül,
vagyis a saját bõrén érezhette az átalakulás kedvezõ, vagy kedvezõtlen
hatásait – mondjuk egy kurrens egyetemi végzettség utáni gyors karrier
áldásait, illetve egy tartós munkanélküliség és státuszvesztés gyötrelmeit –,
átélve és pszichikusan is hitelesítve a társadalomban zajló történéseket”. A tartós
munkanélküliség, illetve a státuszvesztés „természetesen” a szakmunkások,
betanított munkások, segédmunkások között volt a legnagyobb
arányú, és a korosztály egészét érintette. A kilencvenes évek
elején a 15–19 évesek csoportjában átlagosan 30 százalék, a 20–24
évesek korosztályában pedig 16 százalék volt a munkanélküliek aránya,
jóllehet pár évvel korábban a hasonló korosztályok tagjai császárként
válogathattak a munkalehetõségek között. Könnyû belátni, hogy ez nem
közérzetjavító változás. Nem véletlen, hogy a már említett felmérés
szerint mind a 15–19 évesek, mind a 20–24, mind a 25–29 évesek csoportja
a munkanélküliséget érezte a legégetõbb problémának. A 15–
29 éves korosztály csaknem fele (47 százaléka) ezt tartotta a legsúlyosabb
gondnak.
A személyes jövõ bizonytalansága pedig igen kevéssé hat motiváló
tényezõként a szakképzés évei alatt. Az a stratégia, amely a fiatalok és
a pályakezdõk munkanélküliségét a munkaerõ-piaci belépés idõpontjának
kitolásával próbálja megoldani, nem célravezetõ. A 15–20 éve-
169