Megbukott az iskola?
Megbukott az iskola?
Megbukott az iskola?
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
nem is voltak, mindenki természetesnek vette, hogy <strong>az</strong> iskolában csend van<br />
és figyelni kell – a legnagyobb fenyegetés <strong>az</strong> volt, ha valamelyik gyereknek<br />
<strong>az</strong>t mondtam, hogy »holnap majd beszélek apáddal«. A családok <strong>az</strong> <strong>iskola</strong><br />
keze alá dolgoztak, a gyerekek minden ünnepen szerepeltek, nyáron gyümölcsöt<br />
kaptam a szülõktõl, télen kóstolót, egy kicsit udvaroltam is, kezdett elviselhetõbbé<br />
válni <strong>az</strong> élet. Azt hiszem, akkor még nagyon hiszékenyek voltak a<br />
gyerekek: <strong>az</strong> egész országot elöntötték a különbözõ munkaversenyek, <strong>az</strong> iskolában<br />
persze tanulmányi versenyt kellett szervezni, óriási szégyen lett volna,<br />
ha valaki lemarad. Egyfolytában zajlottak a hídcsaták meg a széncsaták,<br />
<strong>az</strong> írás-olvasás órákon mi is »betûcsatát« vívtunk, év végére meg is<br />
nyertük. Nem a megismerés vágya hajtotta ezeket <strong>az</strong> apróságokat, egyszerûen<br />
csak teljesíteni akartak, mert akkor ilyen volt a légkör. A négy év alatt<br />
talán ha kétszer buktattam, <strong>az</strong> egyik gyereket gyógypedagógiai iskolába kellett<br />
helyezni, a másiknak pedig állandó betegeskedése miatt (tüdõbeteg volt,<br />
hónapokat töltött szanatóriumokban) kellett megismételni <strong>az</strong> osztályt. Mai<br />
szemmel nézve ugyancsak mezei pedagógia folyt <strong>az</strong> efféle iskolákban: nem<br />
volt semmilyen szemléltetõ eszközünk, már két éve tanítottam, amikor kaptunk<br />
egy »néprádiót«, <strong>az</strong> újságok közül csak a Szabad Nép jutott el hozzánk,<br />
évente kétszer mentünk moziba (Szolnokra vagy Kunszentmártonba), könyvtár<br />
nem volt a faluban, és ha sikerült a diavetítõbe új filmeket szereznem,<br />
vasárnap délután kétszer kellett levetítenem, mert <strong>az</strong> osztálytermekben ott<br />
szorongott <strong>az</strong> egész falu. Ilyenkor mindig egy felsõs gyermek olvasta fel a képek<br />
alá írt szöveget, a szülõk határtalan büszkeségére. Ha összegezni akarnám a<br />
dolgokat: a munkámat pozitívan értékelem. Minden diákom megtanult értelmesen<br />
olvasni, olvashatóan írni, elfogadhatóan fogalm<strong>az</strong>ni, és a számolással<br />
sem voltak különösebb gondjaik. Nagyon megkönnyítette a munkámat<br />
<strong>az</strong> osztatlan <strong>iskola</strong>: <strong>az</strong> elsõs gyerek, miközben önállóan dolgozott, fél füllel<br />
csak arra figyelt, hogy mirõl beszélek a többieknek, így <strong>az</strong>tán már nem volt<br />
új a tananyag nekik: volt olyan tanuló, aki <strong>az</strong> egyik olvasás órán közbeszólt,<br />
hogy »tavaly ezt nem így tetszett mesélni«.<br />
Olyan kellemes, családias légkörben mûködött <strong>az</strong> <strong>iskola</strong>, nem különösebben<br />
magas színvonalon, de a gyerekek számára biztonságos, kiszámítható<br />
környezetet jelentett, <strong>az</strong>okkal jártak egy osztályba, akiket már évek óta ismertek,<br />
nyaranként együtt játszottak partizánosdit vagy csavarogtak a Tisza-parton.<br />
A szülõkkel is naponta találkoztunk, rendszerint váltottunk néhány<br />
szót egymással, <strong>az</strong> egész ország rohant valahová, itt meg még sietni sem<br />
kellett. Aki elsõ év végén még bizonytalan volt <strong>az</strong> olvasásban, <strong>az</strong>zal másodikban<br />
kicsit többet foglalkozott a tanulópárja (ennek igen jó eredménye volt),<br />
és november végére általában minden a helyére került. Ma megint egyfoly-<br />
122
Change language