Megbukott az iskola?

minden második az, hogy »bameg«. A tanmûhely az szent hely, ott sokmilliós
gépek vannak és eléggé veszélyes vegyszerek, akik a tizedik osztály után
eljutnak odáig, azoknak majdnem a fele el akarja végezni az iskolát, tehát
arrafelé viszonylag könnyebb rendet tartani. De azért sokszor eszembe jut
az egyszeri kalaposmester esete, aki egy husánggal feddte meg nem eléggé
ügybuzgó inasát, s amikor ezért kérdõre vonták, azt válaszolta, hogy »vagy
szar lesz belõle, vagy kalaposinas«. Nem tudom, képeznek-e ma kalaposmestereket,
de véleményem szerint napjaink szakiskolásait akár kutyakorbáccsal
is dorgálhatnánk, akkor sem lenne belõlük kalaposinas. Nemcsak munkakedvük
és érdeklõdésük hiányzik, hanem félelmetesen tudatlanok – majdnem
azt mondtam, hogy buták. Kollégáimmal sokszor megállapítottuk, hogy
»szakiskolába csak a selejtje jön« – ez elég otrombán hangzik, de nem én
vagyok otromba, hanem a tények. A végzõseink tizenheten vannak, hat gyerek
szüleit ismerem, kettõével az évnyitón találkoztam, a többiekérõl semmit sem
tudok. Persze máshol sem jobb a helyzet, egy fotós barátom elképedve mesélte,
hogy amikor laptopot vásárolt, az eladók nem tudtak válaszolni a kérdéseire.
Pedig nem valami szokatlan mûszaki részlet után érdeklõdött, csak arra
volt kíváncsi, hogy üzemeltetheti-e a gépet az autó akkumulátoráról, mert
gyakran utazik vidékre. Négy fiatal eladó volt a szaküzletben(!), udvariasak
voltak és szolgálatkészek, csak éppen a piaci kofa többet tud mesélni a
húsz forintos tojásról, mint az ifjú szakkereskedõk a több százezres számítógéprõl.
Hümmögtek egy kicsit, aztán azt mondták, hogy tessék bejönni holnap,
addigra utána nézünk. De holnap sem tudták.
Nálunk, aki nincs birtokában a szakmai minimumnak (s hogy mi ez a
minimum, azt én döntöm el), könyörtelenül megbuktatom, és abból sem csinálok
titkot, hogy ha leendõ munkaadójuk majd érdeklõdik felõlük, akkor
abszolút reális képet fogok adni a gyerek tudásáról és személyiségérõl. Így is
teszek, akirõl én azt mondom, hogy oké, azzal még nem volt baj – bár egyikük
az iskola után valami magánéleti probléma miatt alkoholista lett és négy
hónapot töltött egy elvonón, most úgy néz ki, hogy sikerül visszakeverednie.
De egyre kevesebb olyan fiatal végez, akirõl nyugodt szívvel kijelenthetném,
hogy rendben van, és tavaly az évfolyam két legjobbjának csak az igazgatóm
tapintatos felszólítására adtam jelest, tizenöt évvel ezelõtt legfeljebb közepest
kaptak volna. A legnagyobb bajt abban látom, hogy az általam ismert szakiskolások
képtelenek elfogadni, hogy az emberek többsége rossz helyre születik,
így aztán a pénzért dolgozni kell, az meg fárasztó. Én már közelebb vagyok
az ötvenhez, mint a negyvenhez, tavaly vettem elõször nem használt,
hanem új autót (ne legyünk nagyképûek: részletre vettem), szép is, kényelmes
is, nem szégyellem bevallani, hogy jólesik beleülni, és olyankor egy kicsit
168