Megbukott az iskola?

osztottam ki, és kértem, hogy mindenki vésse fel rá a nevét, lakcímét, a szülõk
telefonszámát, mobilját – egy sportfoglalkozáson bármikor történhet sérülés
vagy baleset, alapvetõ kötelességem ilyenkor, hogy a szülõket azonnal
értesítsem. A srácok szorgalmasan nekikezdtek, csak NP.U. (Nagypénzû
Utód) ült tétlenül, és kíváncsian nézelõdött. Amikor összeszedtem a papírokat,
a gyerek két névjegyet vett elõ – egyik a papáé volt, a másik a sajátja –,
és hanyagul átadta: tessék mester – mondta –, ezeken mindent megtalál. Én
meg azt válaszoltam, hogy most még maradhat, de legközelebb csak akkor
jelentkezzen, ha felírta a saját adatait egy sajtpapírra, mert én így kértem.
Nézd, én olyan technikákat tanítok, amelyek fegyelmezetlen, rossz jellemû
ember kezében késõbb igen veszélyessé válhatnak, a sportban pedig egyébként
is elengedhetetlen a fegyelem. Lehet, hogy a srácnak kikövezett útja van
a mauzóleumig, de az edzésen mindenki egyenlõ, és a mester szava szentírás.
A papa viszont más véleményen lehetett, mert az igazgatónk már másnap
délután elkapott a folyosón, és érdeklõdött, hogy mi történt. Nagyon
tetszett neki a sztori, majdnem megfulladt a nevetéstõl. Hagyd a fenébe azt
a hülye pénzeszsákot – tanácsolta, miután visszanyerte lélegzetét –, ne törõdj
vele. A gyerek meg – ahogy téged ismerlek – úgyis rájön, hogy vannak
olyan dolgok a világon, amiket nem vehet meg a papa pénzén. Én csak annyit
mondtam, hogy az edzõteremben egy akarat van, és az az enyém. Az igazgatónk
segítségével persze sikerült kompromisszumos megoldást találni: NP.
U. a következõ foglalkozásra egy fecnin hozta az adatait, majd amikor elvettem,
letette az asztalomra a névjegyét: apám azt mondta, hogy ezt is adjam
át. Nem volt könnyû, de azért bólintottam egyet. A gyerek elment öltözni,
én pedig valahonnan pohárcsörgést hallottam, cigányzenét, s mintha egy
borízû hang szólított volna magához: Miska, fizetek! Olyan volt az egész,
mint egy látomás, azt hiszem percekig bambultam a semmibe. Még jó, hogy
a srácok odakint készülõdtek, s ilyenkor mindig magamra maradok a teremben,
teljesen egyedül.” (47 éves mesteredzõ)
Az iskolai nevelés eredményességének csökkenésével kapcsolatos tanári
konszenzus tehát nem véletlen, de nem is a megváltozott világ
terméke. Ferge Zsuzsa szociológus „A pedagógusok képe az iskola társadalmi
szerepérõl” címû elemzésében (Társadalompolitikai tanulmányok.
Gondolat Kiadó, 1980) abból indul ki, hogy a neveléstudomány
szakértõi szerint az iskolások szocializációjának folyamatában „a családnak
és az így adódó társadalmi környezetnek alapvetõ szerepe van… s a
folyamat második leghatékonyabb faktora az iskola.” A pedagógia mindennapjait
közelrõl ismerõ tanárok viszont már a hetvenes években is na-
39