Megbukott az iskola?

lönbségével: az aprófalvakból érkezett osztálytársaim azonnal elfogadták ezt
a rendet, én csak némi – persze hangosan ki nem mondott – berzenkedés után
álltam be a sorba. Akkor nem tudtam volna megmondani, mit is érzek, ma
a srácok úgy hívják az ilyesmit, hogy »ez olyan égõ«. Tanáraink emberi kvalitását
és találékonyságát talán az bizonyítja legjobban, hogy ezt az ifjú gárdásra
hangszerelt világot polgári tartalommal, és a mozgalom világától távol
esõ értékekkel tudták megtölteni. Mert azért Sopronban mindig is nyugati
szél fújt. De ezzel együtt: egy szigorúan ellenõrzött ország szigorúan ellenõrzött
intézményében sajátítottuk el a viselkedés szabályait, és az iskola nem
csak szervezte, hanem irányította és felügyelte is az életünket. Ez a zártság
persze nagyban növelte a szocializáció esélyeit. Nem tudom én ezt most minõsíteni,
de tény, hogy az egyik somogyi falucskából érkezõ osztálytársunk,
akinek az elsõ hónapokban a vízöblítéses kollégiumi »toalett« jelentette a
csúcstechnológiát, harmadévesen megyei kritikai pályázatot nyert a »Húsz
óra« címû filmrõl írott elemzésével. Akkoriban az iskola még értett a szociokulturális
deficitek kiegyenlítéséhez. Tulajdonképpen nem is volt nehéz dolga:
a hatvanas-hetvenes években a kölykök számára még ismerõs volt az a
bölcsesség, hogy »aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni«, az iskola
pedig el tudta hitetni velük, hogy belõlük is lehet dudás. Örömmel léptek
egyszerre, mert tudták, hogy az út végén ott lesz a rétes. Legalábbis azt ígérték
nekik. Ott is volt persze, csak valahogy mindig a fegyelmezetten menetelõknek
jutott belõle a legkisebb darab. Késõbb ez a zárt alakzat megbomlott,
a nyolcvanas évek végén pedig elhangzott a »lépést ne tarts« vezényszó, s a
réteshez való jog financiális kérdéssé vált. De ez az egész csak azért fontos,
mert a mai általános iskolások döntõ többsége az egykori nagy menetelõk
gyermeke. És ez a legkisebb mértékben sem könnyíti meg az iskola és a tanárok
helyzetét. A szülõk generációja ugyanis természetesnek vette a központosított
hierarchia kötelezõ szocializációs gyakorlatait, lassan elfogadottak
lettek az így közvetített értékek és viselkedési minták, aztán alig telt el egy
évtized, és el is veszítették érvényességüket. Hogy csak néhány példát mondjak:
a közösségért dolgozó, azért áldozatokat vállaló szocialista embertípus
helyébe a saját tõkéjét felelõsen mûködtetõ, a konkurenciával állandó harcban
álló, piacorientált vállalkozó lépett. A természet vad erõit uralmuk alá
hajtó pionírokat pedig a természetet érintetlenül megõrizni kívánó környezetvédõk
váltották fel. Tudod, a hetvenes évek elején a nyári szünetekben
szinte kötelezõ program volt a kéthetes ifjúsági építõtábor. Mi akkoriban a
Hanság »értéktelen mocsárvilágát hódítottuk meg«, hogy »több kenyér kerüljön
az ország asztalára« – így mondta a táborvezetõ. Paramilitáris külsõségek:
katonai sátrak, vaságyak, zászlófelvonás, munkaverseny, kantin; és
34