Megbukott az iskola?
Megbukott az iskola?
Megbukott az iskola?
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
„mindegy hová megy, csak minél távolabb <strong>az</strong> én osztályomtól”. Ma<br />
ugyan <strong>az</strong> áthelyezés már korántsem olyan egyszerû, mint volt néhány<br />
évtizeddel ezelõtt, de <strong>az</strong> érintettek jól ismerik <strong>az</strong>okat <strong>az</strong> eszközöket,<br />
amelyekkel a speciális iskolák igénybevételére lehet biztatni a szülõket,<br />
megteremtve ezzel <strong>az</strong> intellektuálisan teljesen ép gyerek szegregációját.<br />
Ez mindenekelõtt <strong>az</strong>ért baj, mert konzerválja a gyerekben a „deviancia”<br />
tudatát, éppen <strong>az</strong>t, aminek a kialakulását például érzékszervi vagy<br />
mozgásszervi sérültek esetében elkerülni igyekszünk. A befogadó iskolákban<br />
töltött évek alatt feltehetõleg világossá válik számára, hogy környezete<br />
nem fogadja el õt olyannak, amilyen. A magatartási rendellenességekkel<br />
küzdõ gyermek oktathatóság szempontjából kettõs peremhelyzetben<br />
van: viselkedései zavarai miatt <strong>az</strong> általános <strong>iskola</strong>i hálózat<br />
margójára kényszerül, a befogadó iskolákból pedig fizikai épsége és intellektuális<br />
teljessége miatt „lóg ki”. Az minden bizonnyal pozitív hatással<br />
van a személyiségfejlõdésére, hogy sérült osztálytársaival vállal<br />
sorsközösséget, <strong>az</strong> viszont kérdéses, hogy – különös tekintettel <strong>az</strong> ilyen<br />
fiatalok gyakran rendkívüli intelligenciájára – <strong>az</strong> adott körülmények<br />
milyen mértékben motiválják õt értelmi képességeinek maradéktalan<br />
kihasználására. A kettõs peremhelyzet a gyógypedagógiában korántsem<br />
ismeretlen jelenség: dr. Méhes József – a látássérültek helyzetét vizsgálva<br />
– már 1968-ban „dilemmás adaptáltságként” írta le ezt a gyakran egész<br />
életen végighúzódó, konfliktuózus szituációt. Nem véletlen, hogy Simone<br />
Harland – figyelemzavaros, hiperaktív gyermekekrõl szóló könyvében<br />
(Hyperaktiv oder hochbegabt? 2003) – többször is figyelmeztet<br />
<strong>az</strong> ilyen fiatalok magányossá válásának kockázatára. A h<strong>az</strong>ai általános<br />
iskolák többségének „kifogadó” szemléletmódja nagyban hozzájárul a<br />
kettõs peremhelyzet állandósulásához, a „deviancia tudat” kialakulásához.<br />
Lehetne – és feltétlenül szükséges – ezen változtatni, csakhogy<br />
a többségi társadalom „nyomása” igen hamar felhívja a figyelmet arra,<br />
hogy aki nem lép egyszerre, annak vacsorája mellõl hiányzik majd a<br />
desszert. A pedagógus pedig – olykor egyáltalán nem szívesen – de felveszi<br />
a lépést. És elõbb-utóbb valószínûleg a magatartászavaros gyermek<br />
is megteszi ugyanezt. Az iskolának viszont nincs ideje, és még kevésbé<br />
van idege, hogy ezt kivárja.<br />
149
Change language