Megbukott az iskola?

demencia, a prae, az pedig elõtt. A tanársegéd biztatóan bólintott. A cox,
cogiccis az pedig a farok. Tehát? – kérdezte a gyakvezér, s kollégánk kissé
tétován azt válaszolta, hogy »a farok elõtti demencia«, s aztán nagyon hamar
vége lett a gyakorlatnak. De hát ahogy mondtam: Hegyeshalomtól
nyugatra sem okosabb az ifjúság.” (58 éves, Németországban praktizáló
orvosnõ)
Megnyugtató érzés, ha tudjuk: a bajban nem vagyunk egyedül.
6. Monitor ’97
A felmérés eredményei szerint 1995 és 1997 között a teljesítmények
romlásának tendenciája lassúbbá vált, megállt, sõt olvasásmegértés
területén javult. 1995-ben a szövegmegértési feladatokat megoldók
aránya a nyolcadik osztályokban csaknem 10 százalékkal volt alacsonyabb,
mint négy évvel korábban, 1995 és 1997 között a sikertelenek
aránya nem növekedett, inkább csökkent. Az elemzések azonban hangsúlyozzák,
hogy e halovány változás is csupán a fõvárosra igaz. A megyeszékhelyeken
kisebb mértékben, a városokban és a kisebb falvakban
pedig még az eddigieknél is erõsebb mértékben tovább csökkent a tanulók
olvasási teljesítménye. A „stabilizálódás” tartósnak látszik, a sok
vihart kavart „PISA 2000” vizsgálat igen kevéssé örvendetes eredményeit
összegzõ gyorsjelentés is megállapítja: „szükségesnek érezzük megismételni
azt a biztató fejleményt, hogy 1995 óta a hazai monitor-mérések
országos szinten nem adtak számot újabb romlásról az olvasás és szövegértés
területén.” Az persze továbbra is nyitott kérdés, hogy mennyiben
tekinthetõ biztatónak a „fejlemény”?
„Nyolc évvel ezelõtt vonultam nyugalomba (ma már ezt így kell mondani),
de a legkevésbé sem vagyok nyugodt, mert nemcsak azt látom, hogy mi történt
az iskolával, hanem arról is vannak elképzeléseim, ami történi fog. A
közoktatás rendszerét a társadalmi szükségszerûség vaslogikája hozta létre,
s azóta a nagy mechanizmusok arcnélküli középszerûsége mûködteti. Én csak
a megyei szintû munkát ismerem, de nincsenek illúzióim annak hatékonyságát
illetõen. A nyolcvanas években még léteztek a megyei oktatási kabinetek
– késõbb munkaközösségnek hívták õket –, tizenheten voltunk aktív tagok,
négyünket tényleg érdekelték a neveléstudományi kutatások, olvastuk a szakirodalmat,
elõkészítettük és véleményeztük az új tanterveket, de a többiek
egyszerûen csak jelen voltak, az igazgatósághoz, szakfelügyelõi megbízáshoz
vezetõ lépcsõnek tekintették a részvételt. Sajátos reflexek mûködtek akkor:
27