Megbukott az iskola?

gyermekek is okosak, gyorsan kapcsolnak, ahogy egyikük mondta: „egy
pillanat alatt átlátnak a teniszütõn”. A negatív változás inkább abban
áll, hogy a mai általános iskolások fáradékonyabbak, lényegesen rövidebb
ideig tudnak koncentrálni, tartós szellemi erõfeszítésekre kevéssé
képesek, figyelmük könnyen elterelhetõ, az alsó tagozaton sokuknak
nehézséget okoz még az is, hogy huzamosabb ideig egy helyben kell
ülniük. Valahogy úgy lehetne összegezni a tanítók és tanárok által elmondottakat,
hogy a gyermekek az alsó tagozatban szétszórtabbak, a
felsõ tagozatban pedig kevésbé érdeklõdõek, mint korábban. Több pedagógus
is szoros összefüggést vélt felfedezni az alsó tagozaton tapasztalt
figyelemhiány és a felsõsök motiválatlansága között.
Andor Mihály az – oktatásügyrõl szóló – Dolgozatának vitazárójában
már 1982-ben feltette a kérdést, hogy miben mások az iskoláskorú gyerekek
a nyolcvanas években, mint néhány évtizeddel korábban. Tekintve,
hogy akkoriban a pedagógiai (és gyógypedagógiai) pszichológia nem
tudott pontos választ adni e kérdésre, a Dolgozat szerzõje csupán összegezte
azokat a változásokat amelyek addig bekövetkeztek az akkor iskoláskorú
gyermekek életében. E szerint: „1949 és 1980 között több mint
ötszörösére nõtt az olyan háztartások száma, amelyben csak a szülõk – illetve
a gyermekét egyedül nevelõ szülõ –, és a gyerek élt együtt; 1949-ben a
munkaképes korú nõk 34,6 százaléka dolgozott, 1980-ban viszont már csaknem
80 százalékuk; az 1949 és 1980 közötti években csaknem négyszeresére
nõtt az óvodába járó gyermekek – korosztályának összlétszámához viszonyított
– aránya, valamint 1950 és 1980 között hússzorosára növekedett a
napközis iskoláskorúak száma.” Tehát a gyermekek – életüknek igen korai
szakaszában – kikerültek a családból, és az intézményesített szocializáció
falanszterében nevelkedtek. Mindezek mellett fontos arról is szólni,
hogy a Dolgozat vitazárója már megemlíti, miszerint „egyre nagyobb
tömegben áramlanak be az iskolákba a – pedagógusok szerint – nehezen
kezelhetõ gyermekek. De mi ez a nehezen kezelhetõség, és hogyan születik?”
Napjaink iskoláskorú populációjában a „nehezen kezelhetõek” mellett
viszont már megjelentek – s arányuk egyre magasabb – azok a gyerekek
is, akiknek speciális pedagógiai gondoskodásra van szükségük. A
pedagógusok közül pedig sokan úgy gondolják, hogy ez utóbbi csoport
tagjainak „problémái” már olyanok, amelyek pedagógiai eszközökkel
nem is kezelhetõek. Talán éppen e gyermekcsoport népesebbé válásával
függ össze, hogy ma már a pedagógia pontos választ tud adni arra,
„mi ez a nehezen kezelhetõség, és hogyan születik?” Schüttler Tamás
Szûcs Marianna „Esély vagy sorscsapás” címû, 2003-ban megjelent
137