Megbukott az iskola?

dése volt, hogy Feuerbach determinizmusát elutasítva elvetették annak materializmusát
is, vagyis – ahogyan Marx fogalmazta – »a fürdõvízzel együtt
kiöntötték a gyereket is«. Évfolyamtársnõim közül sokaknak többnyire ez az
egy mondat, a nagy gondolkodónak eme rendkívül találó és szemléletes hasonlata
maradt meg az emlékezetében a közel kétszáz oldalas, brosúraszinten
fogalmazott jegyzetbõl.
Egyik alkalommal egy dekoratív szépségû évfolyamtársnõmmel mentem
vizsgázni, aki a folyosón mélyen a szemembe nézett és haldokló õzikeként
esdekelt, hogy súgjak, mert õ nem érti ezt az egészet. Megkaptuk a tételeket
és elkezdtük a felkészülést. A kollegina néhány perc után megkérdezte, hogy
kérhet-e új tételt, és az oktatónk – aki feltehetõleg már nagyon unatkozott –
azt válaszolta, hogy persze, nyugodtan, majd segítek, aztán egy olyan képtelen,
groteszk színjáték vette kezdetét, amilyet szerintem csak a hetvenes évek
levelezõs tanárképzésében lehetett elõadni. A szépséges jelölt semmit sem
tudott az új tételérõl sem, mire a vizsgáztató keserveset sóhajtva arra kérte,
hogy akkor legalább mondjon néhány idealista filozófiai irányzatot. A kollegina
megnyugodott, arcát szomorkodóból gondolkodóra igazította, majd elõadta,
hogy az idealisták »nagyon rosszul teszik, amikor a fürdõvízzel kiöntik
a gyermeket«. Aztán csend lett. Az oktató türelme érezhetõen fogyott, de
igyekezett empatikus és megértõ maradni. Próbálja meg kifejteni – minden
erejével azon volt, hogy segítsen –, értesse meg velünk, hogy mi ebben a helytelen.
Évfolyamtársnõm ismét átvette a szót. Hát ez azért helytelen – magyarázta
–, mert nagyon veszélyes. Tanárunk tekintetében megvillant valami,
arca megfeszült, aztán alig láthatóan elmosolyodott. Jól mondja – bólogatott
–, ez bizony nagyon veszélyes. Most kérem elemezze, hogy pontosan
miért? A jelölt még habozott egy kicsit, de látszott rajta, hogy már elszánta
magát: hát azért – válaszolta most már a szilárd meggyõzõdés hangján –,
mert így nagyon könnyen megsérülhet a kicsi. A vizsgáztató szeme egy pillanatra
fennakadt, de lágy hangon és meleg mosollyal folytatta az érdeklõdést:
na látja, errõl beszéljen most kicsit részletesebben. A helyeslés szárnyakat
adott a kolleginának: hát ugye leeshet…még csontja is törhet a picinek, meg
az agyát is megütheti. Így bizony – bólogatott a tanár –, és azt is meg tudná
mondani, hogy miért teszik ezt az idealisták? Évfolyamtársnõmet most már
nem lehetett megállítani: hát mert õk mindig csak hajhásszák a profitot! Aztán
csend lett megint. Oktatónk igyekezett nyugodt maradni, de látni lehetett,
ahogy szívében összeomlik a katedrális. Lassan és nagyon tagoltan beszélt,
mégis alig lehetett érteni amit mond, szája széle halvány volt és a tollát szorongatta:
nézze kollegina, ebben a teremben én már nagyon sok hülyeséget
hallottam, nagyon sok hülyétõl. De a maga vizsgája messze meghaladja mind-
76