Megbukott az iskola?

tították el közülük. Ugyanakkor viszont 55 százalékuk szakszervezeti tag;
a korábban kötelezõ szervezett közéletiség e pedagógusokban – már csak
korukból adódóan is – el nem halványuló nyomokat hagyott. „Magam
is találkoztam efféle tanárokkal, gyakorta õk voltak a tantestületben a férfinem
utolsó képviselõi. Tapasztalataim szerint megbízható, pontos munkavállalók,
ha abban egyeztünk meg, hogy nyolckor találkozunk, az náluk hét óra
ötvenöt percet jelentett. Általában jól felépített, szépen kimunkált órát tartottak,
könnyen szereztek tekintélyt, és meg is tudták tartani, a fegyelmezéssel
pedig sosem voltak gondjaik. Persze az idegen szavak használatával, és –
nagyon ritkán – még a helyesírással is lehetnek problémák, a tévémûsorok
közül pedig leginkább a focimeccseket szeretik. A módszertani újdonságokra,
a technikai segédeszközök használatára kevésbé fogékonyak: amikor a
számítógépes labort terveztük, egyikük – két éve ment nyugdíjba – azt mondta:
nekem csak kréta kell, tábla, meg a szám. Ezekkel én mindent meg tudok
tanítani. És ez valóban így volt. A szó mai értelmében nem nevezném õket
tanároknak, inkább a régi tanítók utódainak, akiket a faluban mindenki úgy
szólított, hogy »mester úr«. És én – persze szigorúan feladattól függõen –
sokszor jobban bízom egy ügyes, gyakorlott mesteremberben, mint abban a
mérnökben, aki nagyszerû tervrajzot készít, aztán a vakolókanál kiesik a kezébõl.”
(az Ismeretlen Pedagógus kommentárja)
A „szakmai igényesség által kevéssé jellemzett” oktatáspolitikai korszak
azért lassan a végéhez közeledik: a nappali tagozaton végzett általános
iskolai tanárok aránya 1973 és 1978 között 69 százalék volt, 1990-
ben viszont már 92 százalék. Hasonló változások figyelhetõk meg a
tanítói diplomákat vizsgálva is. Lehet, hogy e kedvezõ tendenciák egyszer
majd éreztetik hatásukat az általános iskolai oktatás színvonalában
is, pillanatnyilag viszont nem tûnik megnyugtatónak, hogy az általános
iskolákban dolgozó tanároknak még több mint a negyede levelezõ tagozaton
végzett, ahol (jobb esetben) ugyan elsajátította az alapvetõ
ismereteket, de személyiségének, emberi és szakmai kultúrájának fejlesztésére
már aligha jutott ideje. Pedig a pedagógusszereppel való sikeres
azonosuláshoz ha nem is különleges személyiségjegyekre, de mindenképpen
azok jellegzetes kombinációjára van szükség. És még ez sem
jelent biztosítékot arra, hogy a jelöltbõl jó tanár lesz.
„Amíg nyugdíjba nem mentem, pszichológusként sokszor kerültem kapcsolatba
iskolákkal, pedagógusokkal, és mindig meglepõdtem, hogy ebben – az
értelmiségi hierarchia legalsó szintjére szorult – szakmában dolgozóknak
milyen hihetetlenül bonyolult szerepeknek kell megfelelniük, s óráról órára
79