Megbukott az iskola?

nek; csak nem feltétlenül a megfelelõ irányba. Lényegesen egyszerûbb
ugyanis a követelményszint leszállítása és a pedagógiai nagyvonalúság
gyakorlása, mint a „problémás gyerekek” felzárkóztatása. Másképp egyszerûen
megmagyarázhatatlan, hogy bár 1991 és 1995 között a 3. osztályos
tanulók olvasási teljesítménye 18, a nyolcadikosoké pedig 11
százalékkal csökkent, ám e hanyatló tendenciát az év végi osztályzatok
semmilyen formában sem tükrözik. De errõl majd késõbb.
„Hat éve tanítottam már, amikor úgy akartam váltani, hogy megpályáztam
egy megüresedett gyakorló-iskolai állást. Az állás elnyerése nem sikerült, de
az igazgatómnak fülébe jutott a dolog, és úgy csinált, mintha megsértõdött
volna a hûtlenségemen: azt mondta, elveszítette bennem a bizalmát. Rajta
kívül én voltam az egyetlen férfi a tantestületben, az igazgató úr egy joviális,
potrohos, buta hatvanas volt, én meg éppen elmúltam harminc, s elég jól
tartottam magam. Megjelenésem után nem sokkal a kolléganõk már kizárólag
engem tüntettek ki bizalmukkal, az igazgató körül érzelmi és libidális ûr
keletkezett, és az öregedõ kan ezt nem tudta megemészteni. Mivel amúgy se
nagyon kedveltük egymást, a bizalmi viszony helyreállításához nem éreztem
semmiféle indíttatást, inkább új iskolát kerestem, és a következõ tanévet már
egy »külsõpesti« tantestületben kezdtem. Két évet kínlódtam ott, szakmailag
nemcsak sikertelen, hanem eredménytelen is voltam, végül – ez nem vicc –
a pszichiátriai gondozóban tanácsolták, hogy változtassak munkahelyet, amit
aztán az elsõ adandó alkalommal meg is tettem.
Na de térjünk vissza a »körülszaros« iskolámhoz, amirõl mindjárt az elején
el kell mondanom, hogy nem »cigányiskola« volt, csak azért, hogy elkerüljük
a félreértéseket. Szóval azt már a megismerkedésnél felmértem, hogy
ez itt nem a Svábhegy vagy a Rózsadomb, itt a kontraszelektáltak kontraszelektáltjai
tanulnak, ahol a legtöbb gyerek nem hoz otthonról uzsonnát, és
a testnevelés óra után az éhségtõl néhányan meg-megtántorodnak. A srácok
is tudták magukról, hogy nem intellektuális vagy mûvészi téren, és nem
is feltétlenül munkával érvényesülnek majd. És persze tudták a szülõk is, de
nem törõdtek vele. Az a szülõ ugyanis, aki nem a saját sorsát akarta továbbadni
utódainak (voltak ilyenek, nem is kevesen), nem ebbe az iskolába íratta
gyermekét. A hatodikos srác 14 évesen nem tudta felolvasni a szöveges
példát, az irodalomtanár kínjában Bud Spencer filmeket vetített videón a Toldi
helyett, mondván: mind a kettõ erõs ember volt, s a film legalább leköti a
kölyköket. Az ének-zene szakos kolléga órái közül havonta legalább egy botrányba
fulladt, annyira, hogy a gyerekek ujjongása közepette végül kirohant
51