Politikai antropológiai források - MEK

Az achék elszórtan, kis csoportokban (20-150 fő) élnek Kelet-Paraguay hegyes és erdősvidékein, jellegzetesen visszavonulási területen, ahol jól el lehet rejtőzni. Ezt gyakran megkellett tenniük, amikor a náluk jóval nagyobb létszámú és szervezett szomszédos törzsek, aguaranik és a paraguayiak elől menekültek.A szomszédos törzsekkel ellentétben az achék egészen a közelmúltig nem foglalkoztakföldműveléssel, csak gyűjtögetésből és vadászatból éltek. Némelyiküknek volt állandólakóhelye, ahonnan azonban hónapokig tartó portyázásokra mentek az erdőbe. Más achékazonban egyáltalán nem maradtak egy hétnél hosszabb ideig ugyanazon a helyen.Kapcsolatuk a megtelepedett parasztokkal rossz volt és a XX. század folyamán drámaianmegromlott (további részletek: Münzel 1983:53-173). A 70-es évekig specializálódott achévadászokexpedíciókat indítottak az erdőkbe, hogy lerohanják az achékat. Főleg a reggeliszürkületben támadták meg őket a táborhelyükön. A felnőtteket, akik nem tudtak idejébenelmenekülni, megölték. Az elfogott gyerekeket elhurcolták és átadták őket „tisztességes”családoknak, vagy gyakran el is adták őket. Ezek a gyerekek többnyire criados-ok lettek, azazcsaládias körülmények között élhettek, de nehéz munkára is kötelezhették őket.1959-ben sikerült egy valamikori aché-vadásznak egy 20 főből álló csoportot saját birtokárabékés úton letelepítenie. Ez vezetett ahhoz, hogy az indiánok ügyeivel foglalkozó hatóság egyaché-rezervátum vezetőjévé nevezte ki, ahova az első lakókat szabad akaratukból telepítettékle. Felkérték arra, hogy békés úton további achékat telepítsen oda és így humánus módonrendezze az aché-problémát.Az egykori prémvadásztól ezzel azonban túl sokat kértek. A terhes adminisztrációs munkaelől az erdei kalandozásba menekült, és ha az indiánok nem engedelmeskedtek neki,erőszakhoz folyamodott. Az achék részben maguk is lehetőséget adtak erre. Hogy az achéksegítik az aché-vadászokat, az nem újdonság. A „jámbor” indiánok, akik közreműködnek a„vadak” felkutatásában Paraguayban külön nevet is kaptak, ők a „csalimadarak”. Motivációikkülönbözőek: közreműködnek, mert őket is idegen csoportok támadták meg (az achékkorábban heves harcokat folytattak egymás ellen), vagy mert fiatalok, és az aché-rendbenkevés befolyással bírnak, ezért bosszút akarnak állni a túlerőben lévő öregeken, vagy mertjutalmat várnak, esetleg úgy gondolják, hogy a Fehérek között letelepedve ténylegesen jobbanélnének.Ha a „csalimadarak” is részt vesznek a vadászatban, az elejtetteket nem ölik meg, hanemolcsó munkaerőként alkalmazzák őket.Az egykori embervadászok rezervátumában azok számára, akik alkalmazkodtak, hosszú távonis elviselhető élet kezdődött. Magukat és vezetőjüket - a számukra hagyományosan gyűlöletes- mezőgazdasági munkával kellett eltartaniuk és alkalmilag kivezényelték őket favágásokhozis. Néhány gyereket és asszonyt elhurcoltak, néhány lányt megerőszakoltak, de legalább acsaládok nagyjából épek maradtak - példa ez egy pozitív kivételre, miként ezt az achék későbbhangsúlyozták. A 60-as években az erdőt jól ismerő harcosokat és vezetőjüket (a polgárháborúegy tapasztalt katonáját) a Gerilla-felkelés elfojtására vetették be:„Követtük a fehérek nyomát. A reggeli pirkadatban letámadtuk őket szálláshelyükön, amikormég aludtak. Azonnal megadták magukat. Papa Pereira-t (a vezetőt) magunkkal hoztuk,megmutattuk neki a foglyokat. Azt mondta nekik: ‘Ássatok egy gödröt!’ Megtették. Aztán aztmondta nekünk: ‘Dobjátok őket a gödörbe!’ Agyonütöttük és belehajítottuk őket a gödörbe”.Mindegyik aché harcos számára, akik ebben az akcióban részt vettek, az évek múltával ishatalmas élmény maradt ez az eset, amit a következőképpen írtak le nekem: Újból a Fehérek10