Politikai antropológiai források - MEK

irányítanak. A szimbólumok nem a politikai valóságok mechanikus visszatükrözései vagyábrázolásai. Saját jogon léteznek és különböző módokon képesek befolyásolni a hatalmiviszonyokat. Ehhez hasonlóan a hatalmi kapcsolatok rendelkeznek egy saját valósággal éssemmiképpen sem mondható, hogy szimbolikus kategóriák által determináltak lennének. Haaz egyik változó pontos tükörképe lenne a másiknak, akkor kölcsönhatásuk vizsgálata kevésszociológiai értékkel bírna. Csak, mert különbözőek és mégis kölcsönhatásban állnaktörténhet az, hogy izolálásuk és a köztük lévő relációk vizsgálata gyümölcsöző és tanulságoslehet.Nem tartozik a tárgyhoz, annak kérése, hogy vajon e két változó izolálása indokolt-e vagysem. Elemzésre elkülöníthető bármilyen változó a valós viselkedésmódtól, hiszen az egyaxiomatikus előfeltételezés, hogy minden változó beletartozik abba, ami a viselkedésmód,kisebb vagy nagyobb mértékben, közvetlenül vagy közvetve összefüggően. A kérdés csak az,hogy vajon az elemzésre elkülönített változók jelentősen összefüggnek-e és vajon számíthatunk-earra, hogy ennek az összefüggésnek a vizsgálata létrehoz egy szisztematikushipotézist és további elemzéshez vezet. A szociálantropológiai munkák és eredmények ezidáig bizonyították az itt tárgyalt két változó vizsgálatának értékét és analitikus lehetőségeit.Az elemzés a szociálantropológiában inkább a két változó közötti kölcsönös összefüggés vagydialektikus interakció vizsgálatában, mint a változók egyikének külön vizsgálatában áll. Csakaz egyikre való összpontosítás a másik figyelmen kívül hagyását fogja eredményezni főként aleírásokban, amelyeknek korlátozott lesz a teoretikus értéke. Ez természetesen pusztakijelentés, hiszen mindkét változó magába foglal „al-változókat” amelyeknek analizálni kellműködését és összefüggéseit, hogy a fő változóról szóló leírásunkat kidolgozottabbá éspontosabbá tegyük. Az analízis és leírás közötti különbség mérték dolga.Jelenleg két kísérleti irányzat létezik a szociálantropológiában, mindkettő csak a két fő változóegyikével foglalkozik elsődlegesen.Az akció-teoretikusok. Egyik irányzat egy ellenválasz a klasszikus durkheimi hagyománybeli„kollektív ábrázolásokra” a korábbi antropológiai tanulmányok által tett hangsúlyra. Ez aziskola hajlamos a teoretikus ingát egy weberi „akció-teóriából” (cselekvéselméletből - aszerk.) eredő irányba terelni. Ez az elméleti megközelítés (ld. Bailey 1968; Barth 1966; 1967;Boissevain 1968; Mayer 1966; Nicholas 1965) nem bízik a csoportok és csoport szimbólumokalapján végzett elemzésekben és a politikus ember tevékenységeire összpontosít, aki mindigösztönözve érzi magát a hatalom hajszolására. Mayer óvatosan jelenti ki ezt: „Az islehetséges, hogy ahogy a szociálantropológusok érdeklődőbbé válnak a komplex társadalmakiránt és ahogy maguk az egyszerűbb társadalmak komplexebbé válnak úgy egy növekvőszámú munka lesz egocentrikus entitásokra alapozva úgy mint inkább eljárás készletekre éskvázi csoportokra, mint csoportokra és alcsoportokra” (1966:119). Egy nemrégiben megjelentcikkben Boissevain végletekig viszi ezt az állítást: „A hangsúlynak át kell tolódnia acsoportról az individuum felé… Individuumok és az általuk formált laza szövetségek ígylogikusan elsődlegesek a csoportok és a társadalom számára. Az a nézet, amely ennekellenkezőjét javasolja illogikus” (1968:544-5).Ez iskola antropológusai a folyamatos „játszmán” alapuló politikai élet képét jelenítik meg,amelyben minden ember arra törekszi, hogy szakadatlan cselszövés, küzdelmek és döntéskialakítások által maximalizálja hatalmát. Minden lépést megfontol vajon az ügyletvégeredményében a megtérülés egyenlő, ha nem több mint a befektetés.137