Politikai antropológiai források - MEK

talan cselekvések sorozata, melyet a médiák mindenhová közvetítenek, elegendő ahhoz, hogyszimbolikus dimenzióba emelje a kiválasztottat. Az első lépés ebbe az irányba már az 1981-eselnökválasztási hadjárat alatt megtörtént; a baloldal jelöltje gesztusaival és viselkedésével aztsugallta, hogy titokzatos méltóság, egyfajta mana - a „nyugodt erő” - birtokosa. Ennek azerőnek kellett mögötte állnia és segítenie az útját később keresztező akadályok elhárításában.A Panthéon-epizódot nem lehet elválasztani május 10-e eléggé különleges hangulatától sem:győzött a változás, felmerült a „szakítás” lehetősége (szakítás a kapitalizmussal, a gaulle-istahagyománnyal stb.). Egyébként a szakítás témáját búcsúbeszéde végén Valéry Giscardd’Estaing maga is nyilvánosan szóba hozta. Miközben a vesztes elnök hátralépett, a kameraelidőzött egy előtérben álló, üresen hagyott széken. Szemben a hatalmi vákuumnak és alehetséges felfordulásnak ezzel a rémképével, a kriptajelenet alapvető kontinuitást sugalltMitterrand és a Köztársaság alapítói atyái között. Valójában a Szuverént képviselő politikaitestület és annak méltósága forgott kockán.Azzal, hogy felkereste a Panthéont, Mitterrand rögtön jelezte, hogy vissza kíván nyúlni azelődje által némileg elhanyagolt köztársasági rituáléhoz. Giscard d’Estaing ugyanis sikertelenülpróbálta meg „modernizálni” ezt a szerinte már itt-ott porlepte szimbolikát. A deszakralizációskísérlet leginkább azt sugallta, hogy a hatalmat egyre arcátlanabb módon megszemélyesítik,hiszen a rítus helyébe a hatalmat birtokló személy és családja hol sikeres, holsikertelen színre állítása lépett. 1981-től kezdve semmi ilyesmire nem került sor. Erőfeszítéstörtént a hagyomány tiszteletben tartására, a politikai rendszer állandóságának hangsúlyozására:az elnök által felvett hieratikus testhelyzet a hivatalos felvonulások alkalmával, valamivela többiek elé helyezett kényelmes szék a hivatalos ünnepeken: ezek a jelek tanúskodtakarról, hogy milyen fontosságot tulajdonít az elnök a hatalom szimbolikus gyakorlásának,amelyben a gesztus ugyanannyit és néha többet is jelent, mint a beszéd.Az elnökválasztás második fordulóját megelőző televíziós vita, amely Mitterrand és JacquesChirac között zajlott, fizikailag érzékeltette azt a magabiztosságot, amely a funkcióbólbirtokosára átsugárzik: gazdaságos mozdulatok, a protokoll tiszteletben tartása a megszólításbanmég a vita során is. Az államfő ellenfelét végig „miniszterelnök úrnak” szólította, sezzel kimondatlanul is szüntelenül önmaga hierarchikus elsőbbségére emlékeztetett. A magarészéről Chirac a párbaj során mindvégig igyekezett ezt az elnöki szimbolikát semlegesíteniazzal, hogy „Mitterrand úrhoz”, egy párt képviselőjéhez és egyszerű jelölthöz kívánt szólni.De megbotlott a nyelve, és egy kissé élénkebb összecsapás hevében az „elnök úr” megszólításcsúszott ki a száján. Mitterrand egy újabb győzelmet könyvelhetett el szimbolikus viszonylatban:bebizonyosodott, hogy mennyire nehéz feladat még az ellenfelek számára is - a választásiküzdelem körülményei között is - elválasztani egymástól az egyetlen képben megjelenőegyént (magánembert, elkötelezett egyént) és a közszereplőt (az állam megtestesítőjét).Mintha a mi modern korunkban is folytatódna az az igen régi hagyomány, amelyet egy XVI.századi kifejezés rendkívül találóan „a király kettős teste” jogi fikciójával ad vissza. A korangol teológusai szerint a királynak két teste van, az egyik, a természeti és halandó test ki vantéve a biológiai és egyéb anyagi romlásnak, a tudatlanságnak és a szellem hibáinak, míg apolitikai test, amely halhatatlan és csalhatatlan, mentes minden földi tökéletlenségtől. Mintahogyan E. Kantorowicz megmutatta (1989), ez az elképzelés az egyház - a corpus mysticum -teológiai doktrínájából és a Krisztus kettős természetére vonatkozó számtalan kommentárbólfakad. Az isteni jogon uralkodó király Krisztushoz hasonlóan a természeti és a természetfölöttimegbonthatatlan egységét testesíti meg. A királyság e természetfölötti dimenziója azuralkodó felkenésétől a halálát kísérő rítusokig terjedő szimbolikus műveletek sorábannyilvánul meg. Ugyanis az isteni szférával való kivételes kapcsolat biztosítja a földi hatalom107