Politikai antropológiai források - MEK

Otto Zerries:A trópusi őserdők nomád gyalogosaiAz őserdei marginális kultúrákhoz tartoznak a nomád vagy félnomád törzsek azon csoportjai,amelyek a folyómenti nomád népekkel és a térség fejlettebb csoportjainak nagy részévelellentétben a vízfolyásokat nem használják értékes közvetítő csatornaként, hanem nehéztermészeti akadálynak tekintik. A trópusi őserdőket járják, gyakran változtatják időszakosanelhelyezett szálláshelyüket vadász vagy gyűjtögető útjaik során. A mezőgazdaság kezdetiállapotú, vagy teljesen hiányzik náluk, a halászatnak pedig teljesen másodlagos szerepe van. Anomád gyalogos népek északnyugati képviselője az Andok keleti lejtői, az Orinoco középsőfolyása és a Rio Negro felső folyása között letelepedett népek számos csoportja. Ilyentípusúnak tekinthetjük a guahibokat, akik kolumbiai területen élnek (velük egy másik részben/lásd a szerző kötetében a IX. fejezetet/ foglalkozunk). Ugyanez vonatkozik a goajírokra,akiknek kulturális helyzete teljesen sajátos, mert csak vadász és gyűjtögető életmódotfolytattak a fehérekkel való kapcsolat kezdetén, majd a kolonizáció ideje alatt spanyol hatásraállattenyésztő tevékenységre tértek át, ami a mai napig is gazdaságuk alapját képezi.Északnyugat Amazóniában, a Rio Negro és a Yapurá folyó között élnek még elnyomva ésfüggőségben egy ősi népcsoport maradványai, néhány őserdei nomád csoport, akiket az aruacanyelvű későbbi hódítók és az ezen a területen élő tucanok is becsmérlő kifejezéssel macúnakhívnak; ők nadöbőnek (délkeleti csoportok) vagy ubde nehernek (északnyugati csoportok)nevezik magukat, ami azt jelenti, hogy „emberek”. Köztük eltérő alcsoportokat különböztethetünkmeg, amelyek a terület vezető népének felsőbbrendű mintájához való akkulturációmértéke alapján különböznek egymástól. A kultúra tekintetében legvisszamaradottabbak a RioCuricuriary-i csoportok valamint a Rio Tiquié és a Papury közötti területen élők. Kiválóvadászok, íjjal és fúvócsővel felfegyverzettek, ez utóbbit nagy valószínűséggel a szomszédosnépektől vették át, mesteri ügyességgel készítenek egyfajta különlegesen hatásos kuráremérget,amely nyilaikat halálos fegyverré változtatja. Mezőgazdasági tevékenységet nemfolytatnak, de a vadászatot és a halászatot kiegészítik a terménygyűjtögetéssel. Egyszerű tetőkalatt alszanak a földön, levélből készített fekvőhelyen, és nincsen csónakjuk, úszva vagy asekélyes helyeken kelnek át a folyókon. Kerámiájuk kezdetleges, de értékes szállító kosarakatkészítenek, amelyek a szomszédos törzsek által is nagyon keresettek. Minden macúmegrögzött kokacserje-rágcsáló.A Cajary-Uaupés vidékén élő macúk a kokacserjén kívül nagymértékben termesztenek keserűmaniókát és banánt, mint a Yapurá baloldali mellékfolyóinál élő macú-guaribák is, akik másmacúktól eltérően harciasak maradtak az utóbbi időkig. Tágas, ferde tetejű kunyhókban élnek,függőágyban alszanak és nagy mennyiségben termesztik a „pupunha” pálmát (Guillielmagasipaes), melynek gyümölcseinek begyűjtését rituális szertartás követi. Ennek során - tukánés aruako hatásra - fakéreg-trombitákat fújnak, amelyeket a nők elől gondosan elrejtenek.Egyébként a macú kultúra társadalmi és vallási oldala teljesen ismeretlen.Délkelet Venezuela és Északnyugat Brazília hegyvidékes területének egyenlítői őserdeiben(északi szélesség 5°30’, nyugati hosszúság 62°-67°30’), az Oronico forrásvidékén és a RioNegro baloldali mellékfolyóinál, a Casiquiare és a Rio Branco között számos harciasfélnomád bennszülött csoport él, akikre alig hatott más népek kultúrája. Mostanáig különféleképpennevezték őket, shiriakának, guaharibonak (bőgőmajom) vagy waikának. Az utóbbi 15évben végzett alapos kutatások kimutatták, hogy egyetlen, kulturálisan és nyelvi szempontbólhomogén népről van szó, akiket yanomaminak neveztek el, abból a névből, amit tagjai