Politikai antropológiai források - MEK

A korai szovjethatalom előszeretettel állított fel kultúrintézményeket a legkülönbözőbbméretű népeknek is, a szocializmus világméretű előretörése úgyis feloldja majd ezeket azetno-territoriális kötődéseket.Fölvethetnénk, hogy a szovjet föderalizmus csak egy kirakat része volt, hiszen az államszocializmusközpontosított intézményrendszerében nem volt súlya és helye a nemzetilegmegragadott egységeknek. Ennek ellenére az alapvető kiinduló egységek milyenségemeghatározta szovjet föderális állam szerkezetét és későbbi széthullásának kontúrjait is. Ezt astruktúrát még akkor is fenntartották, amikor pedig a 30-as években a sztálinizmus jegyében ahivatalos politika a nemzetek összeolvadásáról beszélt. Mindenesetre számos esetbeneszközöltek a struktúrán változásokat, Moszkva tucatnyiszor módosított a nemzeti-territoriálisberendezkedésen, határokat és területi státusokat változtatott meg, területi változtatásokat vittvéghez egyetlen tollvonással, mint például a Krim átadását Oroszországtól Ukrajnának 1954-ben.A szovjethatalom megkérdőjelezhető sémát húzott a területi alapú nemzetképződésremindenekelőtt az Észak-Kaukázusban, és megteremtette a nemzetállamiság illúzióját,melynek esetében a Csecsen-Ingusföld és a Karacsaj-Cserkeszföld ennek a koncepciónak aleleplezője volt. A néprajz, a történetírás és a nyelvészet segítségével egyre partikulárisabbszovjet nemzeteket hoztak létre, melyek mára elvesznek partikularizmusunkban. Miutánazonban egy-egy nemzet megszületett az íróasztalon, azonmód újra arrébb tették, mint afigurákat a sakktáblán, többek között a szovjet és orosz történelem legbrutálisabb területiakcióinak, a 30-as és 40-es évek áttelepítési programjainak keretében.A szovjetföderalizmus strukturális ellentmondásaiNem csak az utólagos változtatások terhelték azonban meg a nemzeti-territoriális sémát,sokkal inkább igaz az, hogy kezdettől fogva mutatkoztak strukturális ellentmondások ésproblémák. Elég legyen csak a három legfontosabbat megemlíteni: 1. A megfelelés hiánya anévadó nemzet és territóriuma között; 2. Igazságtalan autonómiahierarchia; 3. Területi- ésszuverenitáskonfliktusok a nemzeti területi egységek feldarabolását követően.Inkongruencia az etnikum és territóriuma közöttA legritkább esetben voltak a nemzeti területi egységek etnikailag homogének. A tagköztársaságokszintjén azonban a névadó nemzetek (a kazahokat leszámítva) legalább 50 %-ostöbbségét alkották államuk népességének. Az autonóm köztársaságok, területek és körzetekalacsonyabb szintjén sok esetben a névadó etnikum aránya nem érte el a lakosság 50 %-ánakarányát. Példaként említhetnénk a mai Orosz Föderáció 21 nemzeti tagköztársaságát: ezekközül csak 6 esetben (Kabardin-Balkaria, Észak-Oszétia, Tatárország, Tuwa, Csecsenföld,Csuvasföld) éri el a névadó etnikum aránya az 50 %-ot. A többiben kisebbségben élnek, ígyvan ez például Baskíria esetében, ahol a baskírok az oroszok és a tatárok mellett csak aharmadik legnagyobb etnikai csoportot jelentik.Néhány esetben a névadó nemzet többsége a területi egység határain kívül él, így például atatárok 70%-a. Az Észak-Kaukázusban vannak egyes cserkesz népcsoporthoz tartozó nemzetiterületi egységek, melyeknek névadó nemzetének többsége már a 19. századi orosz hódítás ótaa Közel-Keleten él diaszpórában és ma már csak parányi csoportot képeznek eredeti településterületükön.152