Politikai antropológiai források - MEK

A tartam és a hatalom viszonyának tanulmányozása bizonyos szempontból emlékeztetDescartes-nak az Istent a világegyetemmel összekötő kapcsokra, a folyamatos teremtésrevonatkozó kérdésére: hogyan tartható fenn és örökíthető tovább a dolgok létező állapota, egytest, egy gondolat, egy közösség? A klasszikus politikai filozófiában a kérdés a következőképpenjelenik meg: miután a szerződés aktusával létrejött a politikai társadalom, hogyan magyarázhatómeg, hogy az emberek társulása az eredeti kezdeményezés pillanatának elmúltával isfennmaradt? A hobbes-i elmélet szerint - jegyzi meg L. Jaume (1986: 185) - „a képviseletmozgást és folyamatos teremtést jelent: az állam… csak cselekvésben létezhet”. Ebben ne afilozófus rögeszméjét lássuk; a miénktől igen különböző társadalmak is ismerték ezt aproblémát, amelyre szimbolikus megoldást is találtak: a király (a vezető), aki felelős apolitikai rend fennmaradásáért, soha nem hal meg. A Régi Rendben a király kettős testénekfikciója és a hozzá kötődő rituálék tették lehetővé a politikai test átörökítését: a király Istenválasztott helytartója volt a Földön.Mi a helyzet a mi társadalmunkban, ahol a választottság világi dologgá vált, s ahol időnkéntújra és újra ki kell jelölni a nép megbízottjait, a hatalom letéteményeseit? A választás afolyamatos teremtés par excellence példája. Megújulást ígér, de a létező rendszer fennmaradásátis garantálja. Láttuk, hogy helyi szinten mekkora jelentősége van a politikai örökségnekés annak, hogy a választás során a hatalom átadása családfák vagy hálók közvetítésévelvalósul meg. Ebben a folyamatban főszerep jut a helyi emlékezetnek. A rokonsági rendszer ahatalomátadás alapvető eszközeként működik.A rokonság tehát igencsak jelen van a helyi politikai életben, mint a politikai hálók hordozója,s gyakran feltétele is a választott önkormányzati tisztségek elnyerésének. Az országospolitikában a hatalomátruházással kapcsolatos metaforák - amelyeket sokszor vesznek arokonság területéről - a mindennapi gyakorlatban mint a közszereplő politikai univerzumánakmetaforái jelennek meg. A közszereplő, aki a többiek képviselőjeként lép fel, szüntelenül egyolyan család képével érvel, amelyben házasságok köttetnek jóra és rosszra, amelyben közösősökre hivatkoznak, s amelyben apák és fiúk között az időnkénti összecsapások ellenére isszeretet uralkodik. A Nemzetgyűlésbe belépve rokonok és rokonszámba menők fogják körül aképviselőt. A politikai képviselet kérdése iránt érdeklődő számára tanulságos lehet a rokonságimetaforák elemzése abból a célból, hogy lássuk, milyen szerep jut nekik a legitimitásimmár nem helyi szintű, hanem az egész országra kiterjedő felépítésében. A rokonságmindenütt jelen van; a politikusok és a politikusi világ ócsárlói nem mondják-e gyakran -bizalmatlanságukat vagy megvetésüket alig leplezve -, hogy „a politika világa egy nagycsalád”? S ha már a metaforáknál tartunk, kétségtelen, hogy a család fogalma kiemelkedőhelyen szerepel. De vigyázat! Amikor a „család” szót használjuk, a különböző kontextusoktólfüggően igencsak mást-mást értünk alatta. A rokonság metaforikus értelmű használatánakmásik aspektusa a politikai kötelék fogalmának alkalmazása a hatalom átadására és aszövetkezésre. Láttuk, hogy egyfelől az örökösök meghatározása, másfelől az állandó érdeklődésa szövetségek és a házasságok iránt - vagy ellenében (természetellenes egyesülés, névházasságstb.) - olyan tény, amely jellemző a francia politikára.A rokonsági metaforák állandó használata, az a kéj, amellyel maguk a szereplők, a kommentátorokés a közönség használja őket, arra inti az antropológust, hogy figyelmet fordítsonennek a szimbolikának a jeleire társadalmunk politikai gyakorlatában. Ezért választottukelemzésünk vezérfonalául a leszármazás és a szövetségkötés fogalmát: megvizsgáljuk, miezeknek a fogalmaknak a státusza és jelentősége a politikumról alkotott elképzeléseinkben. Avilágosság kedvéért francia példákat veszünk, és azokat is a már vizsgált V. Köztársaságidejéből.109