Politikai antropológiai források - MEK

an, és hogy az indiánok szószólói indián csoportok szószólói. Igen, az ember a valódiindiánságot keresi. Boldogok voltak az achék a rezervátumban? Szerették vezetőjüket? És haadódott viszály közöttük, melyik volt a ténylegesen aché oldal?Ezek nem tisztán akadémikus kérdések! Bármilyen kutatást folytathattam, de azt is elvártáktőlem, hogy állást foglaljak a rezervátum belső konfliktusaiban. A szerepek, amelyeket rámosztottak, mindig elfogultsággal voltak összekötve. Először akkor kellett állást foglalnom,mikor egy új embervadászat tervét agyalták ki. Azt jövendölték nekem, hogy ez arezervátumból való kiutasításomat fogja jelenteni. Egy aché azt tanácsolta, hogy kerüljem eztel azáltal, hogy felajánlom segítségemet az embervadászoknak. Ezt nem cinikusan mondta,hiszen ő is egyetértett a vadászattal. Ezzel egyidejűleg azt vettem észre, hogy jelenlétünket arezervátumban propagandisztikus célokra használják fel: „Nézzétek, külföldi megfigyelőkjártak ott, és nem találtak semmi rosszat”. Valamiképpen színt kellett vallanom.Nos, mint említettem, nem minden aché ellenezte az erdőben még szabadon élő „vad”testvéreik vadászatát. Sőt, inkább az történt, hogy a rezervátum vezetőjét megfenyegették,mikor néhány aché unszolására sem akart feltétlenül újra harcolni. Ezek különösen azok közülkerültek ki, akiket csak röviddel azelőtt fogtak el. Ők azt remélték, hogy rezervátumbeliszerepük változik azáltal, hogy néhány foglyot személyesen törnek be. Áldozatként sajátrokonaikat vették számításba. Mint köztudott, ők az erdőben gyilkos hajlamú embervadászoktólfenyegetve éltek, és meg akarták őket menteni. Azt is remélték, hogy az alájuktartozó csoport hozzátartozókkal való bővítése megerősíti majd pozíciójukat más achékkalszemben.Mindenekelőtt azok az achék voltak inkább a vadászat ellen, akik 1959-ben elsőként, szabadakaratukból telepedtek le. Ők kezdettől fogva a vezető bizalmasainak szűk rétegeként egyfajtaarisztokráciát alkottak, de az idegen achék betelepítésével lassan veszítettek fontosságukból.Az ő valamikori foglyaik maguk is embervadászok lettek, és ezek szintén kivívták a vezetőkbizalmát. Akik kezdetben egy első csoportbeli nővel álltak kapcsolatban, egy idő után egykésőbb elfogott asszonnyal éltek együtt, ami az achék közötti hatalmi viszonyokat megváltoztatta.Az első csoport emberei most attól féltek, hogy az idegen achék növekvő száma a régirendet véglegesen megváltoztatja. Néha érvelésükből kicsendültek a letelepedéssel kapcsolatosellenérzések, aminek következményeit ők már régebb óta érzékelik, mint a későbbletelepedők.Olyan ellenérvet, ami nekünk az embervadászattal kapcsolatban eszünkbe jutna, egyetlenrezervátumba letelepített achétól sem hallottam. Senki sem mondta, hogy rossz dologembereket elhurcolni. Talán így gondolták, de előttem ezt senki sem mondta. Végül is én isFehér voltam, azaz valamiféle embervadász szörnyeteg, amit azonban minden erőmmeltagadtam. Ennek ellenére néhányan azzal akartak kedveskedni, hogy milyen jó is lesz embereketagyonütni, és lányaikat megerőszakolni. Az embervadászat gyakorlata ellen tiltakozniegy achét csak később hallottam, aki tulajdonképpen újnak számított a foglyok között (egyrazzia során került a rezervátumba, ami az azt megelőzőekhez képest békésen zajlott le éscsak egy ember halálába került). Ő egyike volt azoknak, akik ellenállással fenyegetőztek, ésakik teljesen érthető módon felháborodtak azon, hogy egyszerűen teherautóra rakják, ésteljesen idegen helyre szállítják őket. Aztán kitört a járvány, ami megtörte ellenállásukat.Christine Münzel és én ezután csak alkalmanként látogattunk el a rezervátumba - hosszabbottlétünket az új rabok érkezése szakította félbe. 1972 júliusában elhagytuk Paraguayt. ElőszörParaguayban egyedül, majd külföldről paraguayi indiánkutatókkal, vallási vezetőkkel ésújságírókkal együtt egy kampány során tiltakoztam a rezervátumi körülmények és az indiánok15