Politikai antropológiai források - MEK

Paul HenleyA panare-ok. Tradíció és változás az amazóniai határonAz Orinoco forrásvidéke az Egyenlítőtől kb. két fokkal északra található, és az első pár százkilométeren át a folyó északnyugati irányban folyik. Miután érinti a Guineai Pajzs nyugatiszegélyét és keresztülfolyik Ayacuchón, északkelet felé fordul, s végül egy széles ív lezárásaután eléri a tengert. Azon a területen, amit ez az ív körbezár, lakik az indián népcsoport,akiket a helyi kreol lakosság és az etnográfiai irodalom panare-oknak nevez. [Itt az eredetiszövegben térkép - a szerk.]. Nem lehet pontosan megállapítani, honnan származik ez azelnevezés, ők magukat e’nyëpa-nak hívják. Ezt az elnevezést alkalmazzák az összes indiáncsoportra, déli szomszédaik, a hotik kivételével, akiket ők onwa-nak neveznek. Az „e’nyëpa”terminus a „tato” ellentéte, amivel a nem-indiánokat jelölik általában. Ezek közé sorolják pl. akreolokat.A panare-ok által lakott terület földrajzilag az északi szélesség 5-8° és a nyugati hosszúság 65-67° között terül el, s ez geopolitikailag a jelenlegi Venezuela Bolivar Államát jelenti, mégközelebbről Cedeño tartomány egy részét. Ha a térképen körbekerítenénk az összes létezőpanare települést, egy nagyjából háromszögletű, kb. 20.000 km 2 -nyi területet kapnánk.Azonban ennek az adatnak kevés jelentősége van, mivel településeik nem folyamatosan fedikezt a területet: nagy része lakatlan, más részeken pedig kreolok laknak, akik már legalább a19. század eleje óta paraszti közösségeket képeznek a Caicara vonzáskörzetéhez tartozóterületeken. Azóta a panare és a kreol népesség fokozatosan közelít egymáshoz. Míg a kreolokdél felé terjesztették ki gyarmatosító tevékenységüket, a panare-ok észak felé vándoroltak,egyre távolodva eredeti szállásterületüktől, a Cuchivero forrásvidékétől. Jelenleg a legtöbbpanare település alig fél napi járásra van a kreolokétól. Csak azok a panare-ok nemérintkeznek túl gyakran a kreolokkal, akik még mindig a Cuchivero felső folyásánál élnek, demég ők is lelátogatnak időnként a kreolok településeire, hogy kereskedjenek velük.A kreolok közelsége ellenére a panare-ok továbbra is őrzik a kreolokétól jelentős mértékbenkülönböző társadalmi és kulturális szokásaikat. Ez a tény nagy hatással volt számos antropológusra,akik az utóbbi húsz évben látogatták meg a panare-okat. Johannes Wilbert, aki 1958-ban járt panare területen, látogatása után a következőkről számolt be: „meglepett bennünket,mikor láttuk, hogy a panare-ok, annak ellenére, hogy a civilizáció közvetlen közelében élnek,és azzal állandó kontaktusban állnak, mennyire megőrizték ősi kultúrájukat - bár kissémódosulva -, s ebben is főleg anyagi jellegű okok játszottak közre”. Tíz évvel később Jean-Paul Dumont jegyezte meg, hogy ennek a populációnak a legmeglepőbb jellemvonása az,hogy nagyon erős ellenállást fejt ki az akkulturációval szemben, s különösen meglepő azakkor, ha az Isla Ratónon élő áttért piaroákkal hasonlítjuk őket össze, akiknek a kultúrája igengyenge ellenállást fejtett ki a kreolok hatásával szemben. Maria Eugenia Villalón, aki 1969 és1978 között többször meglátogatta a panare-okat, nemrég megjegyezte: „eltekintve attól, hogya fehérek technológiai komplexumából átvesznek bizonyos cikkeket, az e’nyëpák szintehihetetlen érzéketlenséget mutatnak a nyugati világ hatásával szemben”.Ha tekintetbe vesszük, milyen változások mentek végbe nemrég a kreol társadalomban, apanare-ok ellenállása a kreolok kulturális befolyásával szemben még inkább szembeötlő lesz.Az elmúlt 10-15 évben, mikor Caicara és körzete gazdasági fejlődésnek indult, a kreolok és apanare-ok közötti társadalmi és technológiai különbség még inkább láthatóvá vált. Wilbertlátogatásának idején, 1958-ban Caicara álmos kisváros volt kb. 3000 lakossal, ahol a század